Szerző: Papageno

2021-ben a szlovén főváros ad otthont az egyik leghíresebb nemzetközi kórusfesztiválnak. Az EUROPA CANTAT programjaira július 16-25 között kerül sor Ljubljanában. A háromévente megrendezésre kerülő, rendszerint 2000-4000 énekest vonzó 10 napos nemzetközi kórusfesztivál pontos programja már elérhető ide kattintva. A fesztivál történetében magyar részről Pécs kétszer, 1988-ban és 2015-ben is vendégül látta a rangos fesztivált.

Tovább

A Beethoven-emlékév keretében átadták a megújult Beethoven Emlékmúzeumot és a Brunszvik-kert új szökőkútját június 26-án a Fejér megyei Martonvásáron. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kiemelte, hogy a Brunszvik-kastély parkjában most már két múzeum van egymáshoz közel: a tavaly átadott Agroverzum Tudományos Élményközpont és a megújult emlékmúzeum, amely a zenetörténet egyik géniuszának hagyatékát mutatja be. A zene és a tudomány szorosan összekapcsolódik, „a tudósok a zenében keresnek feloldódást”, ennek jó példája, hogy Bólyai János matematikus kiválóan hegedült, Werner Heisenberg fizikus pedig zongorázott – tette hozzá. A múzeum megújítása és a kút építése 200 millió forintba került, de a projekt…

Tovább

A koronavírus-járvány miatt 2021 őszére halasztja az idén minden eddiginél több jelentkezőt vonzó IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a Zeneakadémia. A rekordszámú pályázó közül kiválasztott 116 elődöntős automatikusan jogot nyert arra, hogy induljon az új időpontra kitűzött megméretésen. Számos versenyző jutott az elődöntőbe olyan országokból, amelyekben most is nő a koronavírus-fertőzések száma, így az ő felkészülésük és utazásuk bizonytalanná vált az eredeti, idén szeptemberi időpontban. A szervező Zeneakadémia a világhírű névadó-zsűrielnök operaénekesnővel egyeztetve ezért úgy döntött, hogy a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a tervek szerint 2021. augusztus 29. és szeptember 5. között valósítja meg, az EMMI támogatásával. A világ…

Tovább

A Magyar Narancs legfrissebb számában jelent meg interjú Novák Eszterrel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettesével. Ebből kiderül, a színházi és a filmes szakma nem egységes, a filmes képzés jelentős támogatást és segítséget kap. Novák Eszter az interjúban elmondta, Káel Csaba, aki a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos és a Nemzeti Filmintézet igazgatótanácsának elnöke, az „SZFE-n végzett, a Müpa igazgatójaként is sokat támogatta az egyetemet megjelenési lehetőséggel, koprodukciókkal. Ismeri és elismeri az egyetemen folyó munkát. Most visszakapja az egyetem filmes képzése azt az 54 millió forintot is, amit korábban elvontak, még a tévés vizsgafilmek finanszírozásában is segítenek. Összességében 118…

Tovább

Zenélő Magyarország címmel háromnapos szabadtéri koncertsorozatot ad június 26-tól Budapesten és 12 vidéki helyszínen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara. A veszélyhelyzet elmúltával a Magyar Rádió Művészeti Együttesei szabadtéri koncertek formájában viszik vissza az élő zene varázsát a mindennapokba. Június 26-án pénteken Budapesten 3 helyszínen, majd szombaton és vasárnap az ország 12 különböző pontján zenélnek és énekelnek a zenekari és énekkari művészek kamara-formációkban. A Zenélő Magyarország programsorozat érinti az ország mind a hét régióját. A fővároson kívüli koncertek helyszíneit úgy választották ki, hogy azok jól megközelíthető, pezsgő, szabadtéri terek legyenek. A járókelők így kötetlenül élvezhetik az előadásokat. Mint Kovács…

Tovább

Woody Allen új filmjének világpremierjével kezdődik a spanyolországi San Sebastián neves fesztiválja szeptember 18-án – olvasható a rendezvény honlapján. A szervezők június 25-én jelentették be, hogy az amerikai rendező legújabb, Rifkin’s Festival című romantikus komédiája nyitja a fesztivált a spanyolországi városban. Woody Allen mozijában Christoph Waltz, Gina Gershon, Elena Anaya, Louis Garrel, Wallace Shawn és Sergi López alakítja a főbb szerepeket. A film egy amerikai házaspárról szól, akiket elvarázsol a San Sebastián-i filmfesztivál és a város atmoszférája. Mindketten viszonyba bonyolódnak: a feleség egy francia rendezővel, a férj egy spanyol szépséggel múlatja az időt. https://www.youtube.com/watch?v=rnvq1Qa9YQc Legutóbb 2004-ben nyílt meg a fesztivál…

Tovább

Évadzáró társulati ülést tartott június 25-én a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila igazgató értékelte a félbeszakadt évadot és beszélt az idén a szokottnál korábban, augusztus 3-án induló jövő szezon terveiről. Az eseményen átadták a Farkas-Ratkó-díjat és a teátrum négy saját alapítású elismerését. Vidnyánszky Attila elmondta: az évadban 237 saját előadást játszottak, 19 belföldi és 20 külföldi vendégjátékon volt a színház. Március 10-ig, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kihirdetéséig csaknem 75 ezer nézője volt a teátrumnak. A társulati ülésen a Farkas-Ratkó-díjat – amelyet a Pesti Magyar Színház és az új Nemzeti Színház társulatai évente, felváltva szavaznak meg egy-egy társulati taguknak – Berettyán Sándor…

Tovább

Fiatal színházi alkotók, Tarnóczi Jakab rendező, a 2019-ben végzett zenés színész szakirányú színművészosztály tagjai és Darvasi Áron színművész reagáltak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kialakult helyzetre. Az Origo három vidéki színház, a Győri Nemzeti Színház, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor igazgatóit kérdezte meg. Mindhárom színház a Magyar Teátrumi Társaság tagja, az MTT nyílt levelét a kecskeméti színházat igazgató Cseke Péter a társaság egyik alelnökeként aláírta. Mindhárman leszögezték, az SZFE hallgatói nem nagyon akarnak vidékre szerződni. (Erről ír Seregi Zoltán, a szintén MTT-tag Békéscsabai Jókai Színház igazgatója a Magyar Nemzetben közzétett írásában is.) Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház…

Tovább

Folyamatosan frissülő cikkünkből megismerheti a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása kapcsán elhangzó érveket és álláspontokat – a fenntartó, az egyetem, jelenlegi és volt hallgatók, oktatók, színházi vezetők véleményét. Első figyelmeztetés – #freeSZFE címmel szerveznek közös éneklést az egyetem hallgatói a Kossuth térre. Az esemény időpontja július 3. 10-től 12 óráig. Részletek ide kattintva olvashatók. Volt és jelenlegi hallgatók közül megszólalt Stern Lili, Simkó Katalin. Radnay Csilla és Rozs Tamás a Kaposvári Egyetem óraadóiként szerzett tapasztalatukról számoltak be nyilvános Facebook-posztokban. Seregi Zoltán békéscsabai, Balázs Péter szolnoki, Pataki András soproni színházigazgató arról beszéltek az Origón megjelent interjúban, hogy Budapesten végzett fiatal színészek…

Tovább

Besenczi Árpád, Cseke Péter, Forgács Péter, Seregi Zoltán nyilatkoztak és írtak országos napilap vélemény rovatában arról, hogy fiatal színművészek nem szerződnek vidékre. Sodró Eliza, Pelsőczy Réka, Szabó Máté, Barnák László, Ágoston Péter saját tapasztalataikat osztják meg. Pelsőczy Réka a négy nyilatkozó színházigazgatónak címzett válaszlevelét azzal indítja: „Szeretném megkérdezni Forgács Pétertől, a Győri Nemzeti Színház igazgatójától és Besenczi Árpádtól, a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház igazgatójától, mikor és kit keresett meg utoljára az egyetemről szerződtetés céljából? Mire alapozza, hogy jobb tapasztalatai vannak a kaposvári diákokkal? Második öt évemet töltöm osztályvezetőkent az egyetemen. Mi soha nem beszéltünk, és tanítványaim sem szóltak, hogy keresték…

Tovább