„Szerintem a legjobb, ha költői címet adunk egy festménynek” — mondta René Magritte, aki szerette összehívni barátait, hogy közösen keressenek címet egy-egy frissen elkészült képnek.
Szerző: Papp Tímea
Ha a falak mesélni tudnának… Minden bizonnyal nem kevés érdekes, izgalmas, meglepő, humoros vagy épp ijesztő történetet osztanának meg velünk, kései utódokkal, hiszen Kolozsvár és Marosvásárhely, ahova a Gördülő Kárpát-Haza Operatúra idei kiadásában ellátogatott az Opera társulata, a magyar történelemben és kultúrtörténetben kiemelkedően fontos szerepet játszott. Kolozsvár pezsgésének említésekor vagy azonnal rávágja mindenki az állandó jelzőt – Bethlen Gábor uralkodása óta: „kincses város” –, vagy elkezdi dúdolni a Marica grófnőből a Szép város Kolozsvár-t, de nem emiatt fontos kulturális központ a mintegy 320 ezer fő – plusz több tízezer egyetemista – lakosú város. Hosszan lapozgathatnánk a kolozsvári históriákat, de koncentráljunk…
Kréta, Velence, Róma, Madrid, Toledo – ezek a városok Domenikosz Theotokopulosz, azaz El Greco életének helyszínei. Ezekből a legfontosabb az utolsó, ahova 1576-ban, 35 évesen került. Nem véletlenül vette a Madridtól jó hetven kilométer távolságra levő város felé az irányt: ott két megbízás, egy kép a katedrális sekrestyéjébe, illetve a Santo Domingo el Antiguo-templom oltárának megépítése és festése várta. (El Greco ugyanis nemcsak festőként, hanem oltárépítőként és szobrászként is dolgozott.) Ez utóbbi elképesztő színeivel és kompozíciós technikájával új korszakot is jelez, innen származik mai képünk, amelyért a Pradóba kell mennünk, az oltárt ugyanis … hogy is fogalmazzunk… széthordták. Egyházi megbízásai…
Avercamp (1585–1634) és Brueg(h)el urakat (az idősebb Pieter: 1525 (?)–1569, az ifjabb Pieter: 1564–1638, az idősebb Jan: 1568–1625) nem nehéz összekeverni a képeik alapján. Mintha benne lett volna valami abban a kis jégkorszakbeli németalföldi téli levegőben, amit aztán kifestettek magukból. Íme néhány hangos téli kép az idősebbik, nevét h nélkül író Bruegeltől, akit tavaly ünnepelt a világ: https://youtu.be/vHzYfZrSB2s Tényleg nem szeretnénk megtévesztőnek tűnni, de tessék csak megnézni a következő festményt, amit viszont az ifjabbik Pieter Brueghel festett, és Téli táj madárcsapdával címre hallgat. Hát nem olyan ez az egyébként a Pradóban függő kép, mintha tegnap már láttuk volna?
Ezeket a téli képeket ismerjük. Még a Németalföldet és a 17. századot is azonnal belőjük. De ki a festő? Ez a Legyen Ön is milliomos! negyvenmilliós kérdésével vetekszik. Segítünk. Hendrick Avercampnak hívják. Apja patikus volt, édesanyja tanította meg írni, és első rajztanára is ő volt a siketnéma Hendricknek, aki nagyon szeretett korcsolyázni. Ez az időtöltése nem egy képén megjelenik. 18 éves korában egy nevesebb amszterdami festőnél kezdett tanulni, ekkortól specializálta magát téli tájképekre. Egy másik művész nyári búzatáblákra akarta őt átszokatni. Sikertelenül. Téli, szabad téren készített vázlatait műtermében festette meg. Nagy népszerűségnek örvendett már saját korában is, vízfestékkel készített képei…
December 20-án mutatják be a Lót – Szodomában kövérebb a fű című drámát: Térey János utolsó darabját Kovalik Balázs rendezi. A készülő előadásból az érdeklődők nyílt próbán kaphattak ízelítőt. Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója valószínűleg ritkán kerül olyan helyzetbe, mint a szombat déli, mintegy kétórás nyílt próbán: nem csupán a közönség, de ő is először látott részletet a készülő előadásból. A magyar színházakban prózai munkákat Kovalik Balázs náluk szokta rendezni, jegyezte meg Mácsai. A „szokás” egy 2002. október 4-én bemutatott, az igazgató meghatározását kölcsönvéve, paradigmaváltó előadást, a Borisz Godunovot jelenti. Nem véletlen ez a jelző, hiszen az akkor még…
Ugorjunk vissza néhány száz évet a romantikából és az impresszionizmusból, és utazzunk is kissé nyugatabbra, hogy a 17. században, a Németalföldön találjuk magunkat. Hát persze, hogy Rembrandt miatt ugrunk át időt és teret. 350 éve halt meg, úgyhogy lehet rá gondolni egész évben, növelve az amúgy is szépen fogyó ajándéktárgyakból származó bevételt a Rijksmuseumban. Valószínűleg nem ennek alkalmából lopnák el alkotásait, de ez is közrejátszik abban, hogy elkezdték az Éjjeli őrjárat restaurálását, az amszterdami Rembrandt-ház új kiállítást hozott létre, hogy még behatóbban megismerhessük munkaódszereit, és egészen biztos, hogy az applikáció, amelyen követhetjük híres anatómiai művének megszületését, az évforduló miatt készült…
Tegnapi ablakunk japán metszetekre nyílt. Mai festőművészünkre is, akinek három nagybácsija is műkereskedelemmel foglalkozott, nagy hatással volt az ukijo-e. Vincent Van Gogh az antwerpeni akadémián fedezte fel ezeket a műveket, sokat le is másolt, sőt egyik Párizsban festett képén, a Tanguy apón, amely egy festőeszközöket árusító férfit ábrázol, a háttérben japán fametszetek látszanak. Már középiskolás korában rajzórákat vett, és hiába próbálkozott a festészetnél tisztesebb foglalkozásokkal (dolgozott egyik nagybátyja galériájában, apja nyomdokaiba lépve próbálkozott a lelkipásztori hivatással), az 1880-as évekre végképp eldőlt, hogy a művészetre teszi fel életét. Ebben testvére, Theo próbálta segíteni. Vincent Van Gogh életén is szemléltethetjük a kortünetet: nem…
Bár a Művészet című folyóirat 1905-ös számában található cikk szerint a japán művészi kultúra első hírnökei 1664-ben, holland kereskedők által érkeztek Európába, Japánt a nyugat csak a 19. században kezdte megismerni, és olyannyira rákattantak, hogy mindenféle japán divatoknak kezdtek hódolni rajongó, hóbortos eleink. Elsősorban ukijo-e fametszetek érkeztek Japánból Európába és Amerikába az 1850-es, 1860-as években, de volt a hajókon textília, fazekas-, fém-, lakk- és bambusztárgyak. A franciák és az angolok más-más területeken, de erősen a hatásuk alá kerültek. Gondoljunk a preraffaelitákra, az impresszionistákra, a posztimpresszionistákra, a szecessziós festőkre vagy az iparművészekre: nem tudtak szabadulni az újonnan megismert, az akadémikus szabályokat…
Édouard Manet (1832. január 23. – 1883. április 30.) a Louvre-ral szemben született. Hogy emiatt lett-e festő, pedig szülei először a jogi pályára szánták, majd tengerésznek akarták, ki tudja. A Reggeli a szabadban-t 1863-ban visszautasította a Szalon, mert túl botrányosnak, sőt közönségesnek találták a folyóparton a felöltözött urak közt ülő mezítelen hölgyet, a háttérben meg a lábát mosó másikat. (III. Napóleon egyetlen napra engedélyezte, hogy kiállítsák a visszautasítottak között.) Az ugyanebben az évben készült Olympia sem úszta meg, a közönség erkölcstelenséget emlegetett, a szakma pedig technikai kifogásokat hozott fel az akt ellen. A fiatalok, az impresszionisták azonban lelkesedtek a színekért, a kompozícióért.…
