Szerző: Bárász Péter

Irodalomtörténetinek harangoztam be ezt a sorozatot. Most a hetedik darabját „tartja kezében” az olvasó. Lassan haladok ugyan, de nem teszek le a száz témára vonatkozó tervről. Foglalkozhatnék meta-metairodalommal is, de félő, hogy ez csak önmagam számára lenne érdekes. Ezért a legnagyobb irodalomtörténészek közül Adam Maldziszt is csak azért említem meg, mert egy ilyen sorozatban nem mehetek el némán a mellett, hogy nemrég ünnepeltük 89. születésnapját. Jazep Januskevics (1959) irodalom- és kultúrtörténész, levéltári kutató, író, költő, műfordító munkássága egy sokkal terjedelmesebb cikket is megérdemelne, mint amit e sorozat keretei megengednek, de az előbb már mondtam: ez csak igen keveseket érdekelne. Róla…

Tovább

Miután bemutattam kedves olvasóimnak, hogy ki volt Francisak Bahusevics, a 19. századbéli belarusz nyelvmentés legjelentősebb alakja, valamint írtam legismertebb elődjéről, Vincent Dunyin-Marcinkevicsről, most szóljak legállhatatosabb követőjéről, Alaiza Paskevicsről is, mert megérdemli. Alaiza Paskevics (1876-1916) nyelvvédelmi témában írt legismertebb dolgozata Becsüljétek anyanyelveteket címmel jelent meg 1914-ben. Álljon itt ennek a cikknek a befejező része (nem is kerestem, hogy lefordította-e valaha is bárki: nem nagyon hiszek abban, hogy akár egy tucatnyi magyar ember is létezne, aki hallott vagy olvasott volna valamit is Paskevicsről – a Néniről. Kár. Ezt szeretném most kipótolni. „Volt egy dalnokunk, aki, míg népünk hosszú álmát aludta, elsőnek vette…

Tovább

A 19. században a belarusz nyelv életben tartásáért vívott harc két úttörője: a „belarusz dudás” – Vincent Dunyin-Marcinkevics (1808-1884), róla beszélek alább, és Jan Csacsot (1796-1847) – őt alig ismerem, nem tudom, mikor fogok tudni sort keríteni rá. Korábban már írtam arról, hogy az orosz elnyomás a lengyel nyelvet gyakorlatilag békén hagyta, így Dunyin-Marcinkevics és kortársai a lengyel irodalmon, lengyel anyanyelvű körökben nőttek fel. Adam Mickiewicz (1798-1855), Ludwik Kondratowicz (alias Uladziszlau Szirakomlja, ő inkább belarusz, innen a belarusz költői név, de a körülmények miatt belaruszul nem nagyon tudott publikálni, 1823-1862) és mások, akiket inkább a lengyelek vallanak magukénak, de többségük…

Tovább

Figyelmes olvasómnak feltűnhet, hogy oroszosan (pontosabban oroszból fonetikusan átírva), nem pedig belarusz formában (úgy Skljareuszki lenne) szerepeltetem e minden túlzás nélkül zseniálisnak mondható költőnk nevét. Mert bár a Belarusz SzSzK-ban született és belarusz kapcsolatait mindig is ápolta, de oroszul írt – orosz költő és műfordító volt. Az Igor-ének (Слово о полку Игореве, 1185. körül) orosz fordítása (1979-ben publikálta), mondhatni csupán egyik a sok közül, de olyanra sikerült, hogy a még élő „konkurens” Igor-ének fordítók és költők is csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak róla. Ők szólították fel, hogy ne merészeljen a költészeten kívül semmi mással foglalkozni… Szerencsére szót fogadott, nem mintha más tervei…

Tovább

Alesz Razanau belarusz költő, műfordító, szerkesztő 1947. december 5-én született és 2021. augusztus 26-án hunyt el. A Minszki Állami Egyetemen tanult, de 1969-ben megszüntették a jogviszonyát, amiért aláírt egy a felsőoktatásban belarusz nyelvet szorgalmazó petíciót. Makszim Tank közbenjárásával tanulmányait a Breszti Pedagógiai Intézetben fejezte be 1970-ben, majd egy vidéki középiskolában tanított. 1972-ben  belépett a Belarusz Költők Ligájába és visszamehetett a fővárosba, ahol különböző irodalmi folyóiratok szerkesztőjeként dolgozott. 2000-ben a Német Írószövetség meghívta Németországba, azóta ott élt. Több, mint 15 verseskötete jelent meg. Költészete filozofikus hangvételű, verseiben gyakran keverednek a keresztény példabeszédek és a keleti motívumok. A jelentés nagy alkimistája -…

Tovább

Ma Francisak Bahusevicsről (1840-1900) szeretnék beszélni, pedig időrendben nem is ő volt az első igazán jelentős személyiség, aki a belarusz nyelv életben maradásáért küzdött a XIX. században. Mert van az úgy néha, hogy elsőként csinálsz meg valamit, igen jól, de aztán jön valaki más, és még nálad is jobb lesz. A Litván (teljes nevén: Litván, Rusz és Szamogitiai) Nagyfejedelemség a XIII. században alakult meg nagyobb részt óbelarusz, és közeli nyelvű fejedelemségből. Ezek aránya az országban a századok folyamán természetesen változó, de a belarusz anyanyelvűek mindig többségben voltak, az állam hivatalos nyelve is leginkább a belarusz volt. Jagelló nagyfejedelem 1385-ben írta alá a…

Tovább

Nem tudok, de nem is akarok szenvtelen maradni. A lágerregények közül kedvencem (jaj, de nem illik ide ez a szó, csak hát nem tudok helyette jobbat) a Pokolbeli víg napjaim. És a Per, ami nem tartozik ide, nekem csak azért jut a téma kapcsán eszembe, mert amikor Az Arbat gyermekeit olvastam – ez volt az első talán – az volt az érzésem, egyrészt, hogy bele kell őrülni (olvasás közben többször volt, hogy elfelejtettem leszállni a buszról, ami a végállomáson visszafordult velem, de én újra túlmentem pár megállót), másrészt pedig, hogy én ezt már olvastam valahol. Igen, Kafkánál. Faludy, Kafka, Ribakov,…

Tovább

Az első általánosan elfogadott belarusz helyesírási szabályzat atyja – az igazi Belaruszról szóló (elsősorban irodalomtörténeti) sorozatom második darabja. Branyiszlau Taraskevics (1892-1938) nem volt irodalmár, bár közírói munkássága figyelemre méltó, igaz, összesen mintegy harmadfél tucatnyi könyvéről és cikkéről beszélhetünk, köztük a lengyel börtönben készült fordításai: az Iliász, valamint Mickiewicztől a Pan Tadeusz. Taraskevics politikus volt, ezen belül elsősorban nagy tudású és széles látókörű közgazdász, agrárpolitikus, az önkormányzatiság szószólója, kiemelkedő szerepet játszott a nemzetközi antifasiszta mozgalomban. A Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Belarusz nemzeti felszabadítási, inkább egyenrangúságért küzdő mozgalmának egyik vezére. És publicista, műfordító, nyelvtudós, klasszika-filológus, egyetemi tanár, majd akadémikus. Belarusz irodalomtörténetet nem lehet úgy…

Tovább