Szerző: Szatmári Róbert

Ettől zseniális Richard Strauss zenéje

A Budapesti Fesztiválzenekar hamarosan műsorra tűzi Richard Strauss Alpesi szimfóniáját (Korngold Hegedűversenyének kíséretében). Közel áll hozzám Richard Strauss, még akkor is, ha nagyon sokszor túlírtnak, terjengősnek, nem egyszer még giccsesnek is érzem. Az elkövetkező koncert megint arra késztetett, hogy végiggondoljam, mit jelent számomra a Strauss-univerzum?

Létezik olyan, hogy egy műnek lelke van?

A kérdésfelvetésnek semmi köze az ezotériához, ráadásul elég triviálisan is hangzik, de vállalom. Nemrégiben Brahms Hegedűversenyét kétszer is volt alkalmam meghallgatni. Először Leonidas Kavakos volt a szólista, a lipcsei Gewandhaus zenekarát pedig Herbert Blomstedt dirigálta. A második koncerten is nagy hagyományú német zenekar kísérte Veronika Eberle hegedűművészt. Ezúttal a Hamburgi Állami Filharmonikus Zenekar játszott Kent Nagano […]

Richard Wagner

„Kikérem magamnak, én nem vagyok Wagner-rajongó”

Nem is szeretem a rajongás-szót. Mindig is azt gondoltam, hogy viszonylag tájékozott és alapos vagyok ahhoz, hogy kellő értékeléssel, elemzéssel, magamon átfuttatva, tudatosan válasszam ki tetszésem tárgyát, egy zeneművet, egy festményt vagy épp egy drámát.  Persze, van, ami jobban tetszik, és van, ami kevésbé. Van, ami órákig magába szippant, van, amit néhány perc után elengedek. […]

Puccini: Turandot forrás: Operaház

Az opera életben marad

A mostani posztnak lehetne a Látomások címet is adni, hiszen ezúttal alapvetően vizuális természetű élményekről lesz szó. Egész pontosan az operáról, még pontosabban az operák, zenedrámák színpadra állításáról. Régi nagy szerelem ez, operarendező akartam lenni ifjúkoromban. Ma is határozottan emlékszem az első pillanatra, ami annyira megérintett, hogy azonnal elkezdtem végighallgatni a fellelhető operairodalmat, nemsokára pedig […]

Eötvös Péter fotó: Emmer László

Az univerzum és a zene példátlan esete

Nem mondhatnám, hogy túl sok kortárs zenét hallgatok. Nem azért, mert nem szeretem, vagy nem vagyok kíváncsi és nem érdekelnek az aktuális trendek, vagy csak kevéssé tartom befogadhatónak a jelenkori zenét. Hanem inkább csak azért, mert őszintén szólva biztonsági játékos vagyok. Ha zenei élményekre vágyom, elsőként ismerős területekre evezem, nyugalmat várok, merengést, kizökkentést a mindennapokból. […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo