Szerző: Ujházy László / Gramofon

Három hónapig még mindig az ötvenes-hatvanas évek hangfelvétel-esztétikájával, annak kiemelkedő személyiségeivel foglalkozunk a Gramofon-blog esztétikai sorozatában. Júliusban Solti György régi felvételeinek jelentőségét elemeztük; ezúttal Herbert von Karajan lesz a főszereplő, szeptemberben pedig a kevéssé ismert (de annál fontosabb) Mahler-kutató és hanglemeztörténész, Kurt Blaukopf életművét vesszük górcső alá. Egy 1967-es tévériportban Herbert von Karajan megemlíti, hogy amikor a Berlini Filharmonikusokkal hangversenykörúton vettek részt Japánban, a helyi televízió mind a 18 koncertjüket közvetítette, s ennek köszönhetően a becslések szerint 25 millióan nézhették-hallgathatták koncertjeiket. Az akusztikus művészetek mostohagyermeke – a Gramofon blog hangfelvétel-esztétikai sorozata. E riportban megjegyzi, hogy a közvetítések nélkül a zenekarnak három évig…

Három hónapig még az ötvenes-hatvanas évek hangfelvétel-esztétikájával, annak kiemelkedő személyiségeivel foglalkozunk a Gramofon-blog sorozatában. Ezúttal Solti György régi felvételeinek jelentőségét elemezzük; augusztusban Herbert von Karajan lesz a főszereplő, szeptemberben pedig a kevéssé ismert (de annál fontosabb) Mahler-kutató és hanglemeztörténész, Kurt Blaukopf életművét vesszük górcső alá. A sztereó hanglemeztechnika kezdeti éveinek talán legsikeresebb felvétele Wagner Ringje volt, mely Solti György vezényletével, 1958-tól megszakításokkal egészen 1965-ig készült a Deccánál. Az azóta eltelt fél évszázad nem hogy homályosította volna, hanem inkább erősítette azt az általános vélekedést, hogy e Ring egyértelműen mérföldkő volt az operafelvételek műfajában. Amikor a Gramophone 1999-ben megszavaztatta olvasóit: melyik a…

Glenn Gould szinte pályája csúcsán, 1964-ben adta utolsó nyilvános koncertjét, s ettől kezdve életét a hangfelvételnek szentelte.

A technika fejlődésének köszönhetően az ötvenes és hatvanas évek kiemelkedő, és azóta is megkerülhetetlen hangfelvételekkel gazdagította a zenetörténetet.

A második világháborút követő időszak elektroakusztikai fejlesztései alapjaiban változtatták meg a stúdiók tevékenységét és a felvételek hangzását. A stúdiókban a korábbi normál lakklemez-vágókat fokozatosan felváltották a magnetofonok. Goldmark Péter megalkotta a mikrobarázdás hanglemez szabványát és beindultak a korábbiakhoz képest lényegesen jobb minőségű URH rádióadások, majd a magnetofon a kazettás gépek révén a háztartásokban is tért hódított. Rohamosan terjedt a sztereózás, a hifi mozgalma pedig a gépi hang szépségeire hívta fel a hallgatók figyelmét. Hogy a technikai fejlődés hogyan változtatta meg a zeneművészet és a hangtechnika kapcsolatát, azt Arthur Honegger megállapításain keresztül mutatjuk be. Az akusztikus művészetek mostohagyermeke – a Gramofon…

Az elektromos hangfelvételi eljárás kezdeti évtizedeinek egyik fontos hazai dokumentuma, Kilián Zoltánnak a harmincas évek legvégén megjelent „Rádióesztétika” című munkája, mely ebben a témában az első hazai összefoglaló tanulmány. A szerző gondolatai sok esetben a zenei felvételek korabeli alapkérdéseit foglalják össze Jelentőségét 1939-ben a Nyugat recenzense így méltatta: „Érthető hát Kilián ragaszkodása a rádióhoz, hisz ebben a munkában él, és érthetők elragadtatott szavai is. Könyve ennek az elismerő szeretetnek a jegyében készült, s az első hasznos összefoglaló a rádióról, mely végre nem a technikai részletekről, lámpákról és drótokról szól, hanem a szellemi, társadalmi problémáiról.” (Itt fontos megjegyeznünk, hogy a méltatásban…

„A rádió és a grammofón hovatovább olyan istencsapássá fog fejlődni, amely felér az egyiptomi hét csapás bármelyikével, sőt még túl tesz azon, mert végeláthatatlan…”- nyilatkozta egykor Bartók. A korai elektromos felvételek időszakának néhány kiemelkedő zeneszerzőjétől és karmesterétől mutatunk be olyan gondolatokat, melyek áttételesen – pro és kontra – a zenefelvételek korabeli fogadtatásán keresztül azok hangzásesztétikai megítéléséről is képet adnak. Schönberg már 1928-ban úgy érezte, hogy „a rádióadásban a hangi entitásoknak egy kis része is elegendő az összes zenei gondolat kifejezésére, mert a gramofon és a különböző gépi közvetítő eszközök olyan tiszta hangzásokat fejlesztenek ki, hogy képesek leszünk sokkal kevesebb hangszerre…

Az értelmező keverés a máig is tartó „egy mikrofon vs. több mikrofon” vitához is kapcsolódik, ugyanis csak akkor valósítható meg, ha az együttes egészét érzékelő főmikrofon (mikrofonrendszer) mellett minden olyan hangszer vagy hangszercsoport is kap külön mikrofont, amelynek aránybeállítása a keverőasztalon szükséges lehet. A módszer teremhatás szempontjából azzal a veszéllyel jár, hogy a kiemelt hangszer „más térben” szólal meg, mint a teljes együttes. A teremhatás paraméter vizsgálatakor negatív jelenség e kétterűség. Pl. egy Mahler-műben a hárfa „hallhatóbbá tétele” csak úgy lehetséges, ha kap egy külön mikrofont, amelynek közelsége azonban a hangszert is óhatatlanul közel hozza, s az eredmény egy homogén…

1925-ben döntő változást jelentett a hanglemezstúdiók életében, hogy megjelentek a mikrofonok, s ezzel létrejöttek a mai korszerű hangfelvétel-készítés alapjai. Valójában nem is a mikrofon jelentette a nagy újítást – hiszen az akkor már több évtizedes telefonhálózatok, telefonkoncertek és a már öt éve beindított rendszeres rádióadások is csak mikrofonokkal üzemelhettek –, hanem hogy az elektromos lemezvágók alkalmazása nyomán ettől kezdve megszűnt az előadók „dinamikakényszere”. Ez azt jelenti, hogy az előadó hangja már nem közvetlenül, hanem erősítők alkalmazásával, közvetve gravírozta a lemezek barázdáit. A hangfelvétel-esztétika szempontjából ennek a korszaknak egyik meghatározó személyisége volt a híres amerikai karmester: Leopold Stokowski. Az akusztikus művészetek…

A tölcséres korszak legproblematikusabb műfaját a szimfonikus felvételek jelentették. A felvevő rendszer kis érzékenysége nem tette lehetővé egy nagyobb együttes felvételét, mert a tölcsérek érzékenységének „hatósugara” igen korlátozott volt. Mivel azonban a lemezhallgatók egyre jobban követelték a szimfonikus műveket, azokat kezdetben tisztán fúvószenekari, majd részben áthangszerelt változatokban rögzítették. Az áthangszerelt változat azt jelentette, hogy pl. a mély vonósokat mély fúvósokkal erősítették vagy helyettesítették. Ezért mind hangtechnikai, mind előadói szempontból óriási előrelépést jelentett, amikor 1914-ben a Deutsche Grammophon Nikisch Arthúr vezényletével elkészítette az első eredeti hangszerelésű felvételt Beethoven V. szimfóniájáról. Ha megnézzük az akkori „szimfonikus zenekar” felvételét, feltűnő, hogy a hangszerek…