Szerző: Ur Máté

Áprilisban a brit kultúráé a főszerep a Klasszik Rádióban. A Brit Hónap tematikus programsorozatról az Egyesült Királyság hazánkba akkreditált nagykövetét, Őexcellenciája Iain Lindsayt kérdeztük. A diplomata kedvenc zeneszerzői mellett beszélt a két ország kapcsolatának jövőjéről, és azt is elárulta, hogy miért sajátította el a magyar nyelv alapjait. – Honnan származik a Brit Hónap ötlete? – A programsorozat a Klasszik Rádióval való együttműködés eredménye. A csatorna nem először foglalkozik tematikusan több héten keresztül egy-egy nemzet kultúrájával, ennek megfelelően kaptam a megkeresést, amire örömmel igent is mondtam. Ebben az időszakban az a cél, hogy átfogó képet adjunk Nagy-Britannia művészeti életéről. A központi…

Tovább

A húszesztendős Balogh Ádám még csak egy éve tanult zongorázni, amikor megnyerte első országos zongoraversenyét, azóta pedig a texasi Van Cliburn junior versenyén is a legjobbak között végzett. Jelenleg egy japán megmérettetésre készül, miközben egyik legnagyobb álma, hogy ismertté tegye Szkrjabin nevét a hazai közönség előtt. – Az első pillanattól sikerélményeid voltak a zongoránál. Hogyan kezdődött? – Szüleim első generációs zenészek, mindketten a Pannon Filharmonikusok művészei. Kíváncsiságból vittek el a pécsi zeneiskolába, ahol azonnal leragadtam a zongoránál. Első tanárom, Megyimóreczné Schmidt Ildikó néhány alkalom után azt mondta, hogy eszünkbe ne jusson más hangszert választani. https://papageno.hu/featured/2017/10/60-eves-a-pecsi-muveszeti-gimnazium-es-szakgimnazium/ – Ez azt jelenti, hogy…

Tovább

2018-ban ünnepeljük Leonard Bernstein születésének 100. évfordulóját. A kortárs zenés színháznak elkötelezett Neue Oper Wien a zeneszerző-karmester utolsó színpadi művét hozza Budapestre. Az 1980–83-ban írt A Quiet Place a három évtizeddel korábbi Trouble in Tahiti folytatása. Mindkét darab ironikus látlelet az „amerikai álomról”, arról, melyet immár nem csak Amerikában kergetnek. Az UMZE Kamaraegyüttes közreműködésével megvalósuló április 9-10-i előadások karmesterét, Walter Kobérát kérdeztük. – Milyen szerepet töltött be a komponálás és az opera Bernstein életében? – Bernstein nagyon szoros kapcsolatot tartott fent a Bécsi Filharmonikusokkal, emblematikus Mahler- és Beethoven-felvételek származnak ebből az időszakból. Sokat járt Budapesten is, így nagy öröm számomra,…

Tovább

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül először kerül sor a hazai és a nemzetközi barokk zene legunikálisabb előadóit felvonultató Zsabó Fesztiválra. A programsorozatban Tóth-Vajna Gergely és Tóth-Vajna Zsombor április 14-én a Nemzeti Múzeumban ad ízelítőt a korszak billentyűs irodalmából, olyan különleges hangszereken, amiket aligha hallhatott korábban a hazai közönség. – Nem csak a repertoár, de a megszólaló hangszerek is egyediek. Hogyan állítottátok össze a műsort? Tóth-Vajna Zsombor: Valóban több billentyűs hangszert szeretnénk bemutatni, többek között egy olasz, egy francia és egy német csembalót, de megszólal majd egy fortepiano is, amely egy Anton Walter által épített zongora kópiája, az a típus,…

Tovább

Bősze Ádám zenei stand-up estje február 27-én, a Cziffra Fesztivál keretében debütál a budapesti közönség előtt. A rádiós műsorvezetővel legújabb projektjének eddigi tapasztalatairól, távlati terveiről és a közönséggel való közvetett, vagy éppen annál közvetlenebb kapcsolatáról beszélgettünk. – A kaposvári bemutatkozó előadást megelőzően azt lehetett olvasni, hogy új műfaj van születőben. Egyetértesz ezzel? – Részben, hiszen a stand-up műfaja önmagában nem új keletű, sőt még a zenei stand-upra is van példa, de ezekben az elődadásokban, amit mondjuk Victor Borge, vagy Dudley Moore képviselnek a hangszereknek is komoly szerepük van. Olyanra azonban, hogy csak szövegszerűen nyilvánuljon meg a klasszikus zenei humor, nem…

Tovább

Zemlényi Eszter tavaly májusban egyedüli magyarként vehetett részt a Baltikum legrangosabb operaversenyén, ahonnan a harmadik helyezést hozta haza, nem sokkal később pedig már a Nemzetközi Virginia Zeani Énekverseny második helyét is magáénak tudhatta. A fiatal énekes, miközben elkötelezett híve a tanításnak, Miskolcon A varázsfuvolában Pamina szerepét formálja meg, és a legnagyobb zenekarok sorra kérik fel szólistának. Zemlényi Eszter 2005-ben elnyerte az Országos Gregor József Énekverseny Kodály Zoltán különdíját, 2016-ban Fischer Annie előadó-művészeti ösztöndíjas lett, különdíjat nyert a Nemzetközi Simándy József Énekversenyen, valamint I. helyezést ért el a Petrovics Emil Énekversenyen. – Az éneklés gyermekkorod óta része az életednek. Hogyan kezdődött?…

Tovább

Február végén rendezik meg a több mint egy hetes Cziffra Fesztivált, ahol a zongora mellett számos más hangszer is előtérbe kerül. Balázs János művészeti vezetőt az idei programokról, a jövőbeni tervekről és a számára legkedvesebb koncertekről kérdeztük. – Milyen várakozással tekintesz a Cziffra Fesztivál harmadik éve éle. Megtalálta a helyét és a közönségét a koncertsorozat? – Ennek a fesztiválnak mindig is megvolt a helye a magyar zenei élet palettáján. Ha váratlan is volt a három évvel ezelőtti bejelentésem, az csak az időpont miatt lehetett, hiszen a kollégáim, zenészbarátaim pontosan tudták, hogy valamikor egy nagyobb szabású rendezvénysorozatot indítok majd Cziffra György…

Tovább

A zenei alap- és középfokú oktatási intézmények közül eddig egyedüliként érdemelte ki 2011-ben a Prima Primissima Díjat a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola. Mészáros Lászlóné igazgatóval zenei nevelésről, gyermekközpontúságról és a kamarazene közösségépítő hatásáról is beszélgettünk. – Hogyan épül fel az iskola intézményrendszere, és mennyiben mondható ez sajátosnak? – Összetett intézményként működünk 1990. szeptember 1-jétől, hiszen az 1910-ben, kerületünkben elkezdődött zeneiskolai képzésre ráépülve ekkor kezdtük el a szakközépiskolai oktatást is iskolánkban. Ez a struktúra jól mutatja intézményrendszerünk fejlődési dimenzióit is, hiszen, ha nincsenek meg a feltételei egy évtizedekig magas színvonalon működő zeneiskolai oktatásnak, abban az esetben az akkori igazgatónak…

Tovább

Koncertekben és koncertszerű operaelőadásokban is bővelkedik az Opera idei programja, amelyben két olyan mű is helyet kapott, ami bár nem Wagner-alkotás, de ha jobban szemügyre vesszük, tökéletesen illeszkedik a német óriás szellemiségét előtérbe helyező évad kínálatába. A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg. Richard Wagner sem egyedülálló abban az értelemben, hogy művészetére ne gyakoroltak volna jelentős hatást az őt megelőző korokban élő zeneszerzők munkái, 1847-ben épp Christoph Willibald Gluck auliszi Íphigeneiájából készített átiratot. Az 1774-es ősbemutatót követően Gluck maga is csiszolt még alkotásán, de sikerre valójában Wagner vitte, aki az eredeti euripidészi verzióhoz hozta közelebb az operát. A felújított változatot tehát…

Tovább

2017 49. hetében is a kultúrát érintő számos különleges eseményéről számolhattunk be, de olyan veszteségek is érték a zenei közéletet, amit aligha tudunk egyhamar feldolgozni. Jurij és Kszénia Basmet előadásában került sor december 8-án Sosztakovics néhány hónapja azonosított brácsaszonátájának világpremierjére a moszkvai Helikon Operában. https://papageno.hu/intermezzo/2017/12/felcsendult-sosztakovics-nemreg-elokerult-bracsamuve/ James Levine-t, a New York-i Metropolitan egykori zeneigazgatóját nem találta bűnösnek a rendőrség egy feljelentésre alapozott zaklatási úgy kivizsgálása során, amit a karmester még a ’80-as években követhetett el. https://papageno.hu/intermezzo/2017/12/lezarult-a-nyomozas-james-levine-ugyeben/ A New York Times összeállította 2017 legjobb klasszikus zenei felvételeinek 25-ös listáját, amire felkerült a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar Mahler-lemeze is. https://papageno.hu/intermezzo/2017/12/a-bfz-mahler-felvetelet-meltatta-a-new-york-times/ Döntés született…

Tovább