Szerző: Ur Máté

Újra Szíriában koncertezne a Mariinszkij Színház zenekarának szólistája, a Szentpétervári Konzervatórium tanára, Szergej Roldugin csellóművész. A szólista a lenta.ru orosz hírportálnak adott interjújában úgy fogalmazott: „ha Valerij Gergijev újra a szíriai Palmürába készül, örömmel vele tartok.” Mint ismeretes, az orosz karmester 2016 májusában adott koncertet az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori romvárosban, miután az Iszlám Állam Palmüra tízhónapos megszállása alatt számos történelmi emléket elpusztított. A dzsihádisták két kétezer éves templomot, diadalívet és toronysírokat romboltak le. Arról egyelőre még nem tudni, hogy a január 30-án Budapesten is fellépő művész valóban készül-e újabb koncertre a terrorizmus sújtotta Szíriában.

Tovább

Új, többfunkciós koncertarénát adtak át január 29-én Koppenhágában, amelyben a tervek szerint akár klasszikus zenei hangversenyeket is rendeznek majd. A megnyitón a dán trónörökös is jelen volt. A több mint 60 milliárd forint (160 millió angol font) összköltségű aréna átadása számos kérdést vet fel, hiszen alig két hete számoltunk be róla, hogy a dán művészeti életet érintő költségvetési megszorítások miatt, zenekari tagoktól kényszerül megválni a Dán Királyi Opera. Az opera zenészei akkor még fizetésük csökkentését kérték válaszreakciójukban.

Tovább

Tiszta Beethoven-műsorral készült a Fesztiválzenekar. Az első és az utolsó darab keletkezése között egy évtized sem telt el, de a komponista által megtett út igen látványos. Kövesse élőben a Müpa-beli koncertet 15:30-tól ide kattintva. Az I. szimfónia szerzője még Mozart és Haydn nyomdokain indult el, de az útirány már ekkor is összetéveszthetetlenül a sajátja volt. Az V. szimfónia és a G-dúr zongoraverseny pedig már egy érett mester remekművei közé tartoznak. Ez utóbbi szólistája az együttes régi partnere és barátja, Richard Goode, akivel mind az öt Beethoven-zongoraversenyt lemezre vette a BFZ.

Tovább

Diana Visnyova (40), a szentpétervári Mariinszkij Színház szólótáncosa facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyen 13 évesen, saját másodéves balettvizsgáján (1989) látható a Vaganova Akadémián.   Visnyova a szentpétervári Vaganova Akadémián tanult, amely intézmény a legavatottabb képviselője az Agrippina Vaganova nevéhez fűződő, harminc év tanítási tapasztalatai alapján kidolgozott metódusnak.  A módszer alapja, hogy a test egészére koncentrál, a törzs, a karok és a lábak harmonikusan, egymástól nem elkülönülve mozognak. Vaganova jegyzi a balett ma is egyik alapművét, A klasszikus balett alapjai (1934) címmel. https://www.facebook.com/dianavishnevaofficial/videos/1441044665906175/

Tovább

Ma, január 27-én mutatja be az Operaház Eötvös Péter ötödik operáját, amit maga szerző nevezett eddigi „legoperásabb” alkotásának. Eötvös Péterrel ide kattintva olvashatnak hosszabb interjút. A Szerelemről és más démonokról, Marquezről és a mágikus realizmusról Ókovács Szilveszter beszélgetett a zeneszerzővel.

Tovább

Mozartnak már-már hangszergyűjteménye volt, amivel szerette magát körülvenni a komponálás közben. Ezek közé tartozott az a dél-németországi Klotz-műhelyből, 1700 körül kikerült hegedű is, amit sok év után újra megszólaltattak. A salzburgi Mozarteumban őrzött hangszert még 2013-ban kaphatta meg egy New York-i koncert erejéig az amerikai hegedűművész-karmester, nem mellesleg Mozart-őrült, David Fulmer. A művész  így nyilatkozott a hegedűről videójában: „Fantasztikus állapotban van a hangszer, elképesztő belegondolni, hogy Mozart egyrészt előadóként játszott a hangszeren, másrészt pedig ennek segítségével komponálta öt versenyművét is.”

Tovább

Az együttes adminisztrációjáért felelős vezetés két tagjának felmondása után kialakult művészeti és pénzügyi káoszban a zenekar ügyvezetője is felállt a székéből. Miután a művészeti tervezéssel megbízott elnökhelyettes, Ed Yim távozását követően a támogatói bevételek kezeléséért felelős elnökhelyettes, Lisa Mantone is a felmondás mellett döntött, Matthew VanBesien ügyvezető sem kívánt tovább a helyén maradni. Az Avery Fisher Hall átépítése 2019-ben kezdődik és a tervek szerint 2021-ben fejeződik majd be. (A jelenlegi zeneigazgató, Alan Gilbert főleg egyébként az építkezés megkezdésének csúszása miatt döntött a távozás mellett.) A már felújított termet az új támogató miatt átkeresztelik David Geffen Hallra. Az épület egyik szárnya továbbra…

Tovább

Concerto Budapest és a Muzsikás Együttes Évek óta összeszokott páros a Concerto Budapest és a Muzsikás Együttes kettőse. Közös produkcióik vezérgondolata változatlan: feltárni és bemutatni a nagyzenekari hangzás képviselte műzene és a tradicionális népzene közötti párbeszéd lehetőségeit, gyakorlatait. Mikor: 19:30 Hol: Müpa Mennyi: 2200 Ft Bővebben Fém Drámatagozatos érettségiző fiatalok készülnek az életre, köztük a két főhős, Lola és Samu. Az ő történetük, együttlétük tizennyolc éve elevenedik meg a színen, két lehetséges variációban: Stellával (a gyermekükkel) és nélküle. Mikor: 18:00 Hol: Fészek Színház Mennyi: 2500 Ft Bővebben

Tovább

Koós-Hutás Áron E.T. Project Napjaink igen keresett fiatal trombitása, Koós-Hutás Áron a Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Verseny nyerteseként tűnt fel 2008-ban. Neve azóta sokak számára vált ismertté, hiszen olyan jeles – egymástól zeneileg jelentősen eltérő vonalakat képviselő – zenekarok állandó tagja, mint a Budapest Jazz Orchestra, az underground körökben ismert Pannonia Allstars Ska Orchestra vagy a balkán zenét játszó Guca Partyzans Brass Band. Mikor: 21:00 Hol: BMC Mennyi: Ingyenes Bővebben Szerdai piknik Ötórai tea felnőtteknek, akik számára fárasztó a napi rutin vagy éppen a semmittevés. Akik vágynak hozzájuk hasonló kultúremberek társaságára. Akik szívesen festenek, rajzolnak, miközben zenét vagy ahhoz illeszkedő verset…

Tovább

A Montreali Egyetemen nemrég elvégzett kísérletek alapján egyértelműnek látszik, hogy azok, akik gyermekkoruk óta zenével foglalkoznak sokkal fejlettebb reflexekkel rendelkeznek.   A számítógépes „reakcióidő” teszten 19 nem zenével foglalkozó alanyt és 16 hivatásos zenészt vizsgáltak. A kísérletben részt vevő hangszeres művészek, köztük zongoristák, ütősök, hegedűsök és csellisták, 3-10 éves koruk között kezdtek el hangszerükkel foglalkozni. A felmérés, amely a zene érzékszervekre gyakorolt hatását vizsgálta, egyértelműen kimutatta, hogy a zeneművészek reakcióideje gyorsabb, reflexeik fejlettebbek. A kutatás vezetője elmondta, hogy a kapott eredményekből több gyakorlati következtetés is levonható, például az autóvezetésre vonatkozóan. Kiemelte, hogy a zene és szenzoros érzékelés összefüggéseinek további kutatása…

Tovább