Szerző: Zelinka Tamás / BDZ

Nemes László, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar alapító igazgatója mesélt a zenekar alakulásáról, a zenei és politikai környezetről, a zenekar hivatásossá válásáról. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 25 évvel ezelőtt lett hivatásos együttes, de megszületése 48 évre vezethető vissza: ekkor – 1970-ben – létesült a XXII. kerületi Állami Zeneiskola, mai nevén a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola. Mint frissen kinevezett alapító igazgatónak kiemelt céljaim között az szerepelt, hogy az új iskolának minél előbb legyenek zenei együttesei, zenekara kórusa. Ezt azért tartottam nagyon fontosnak, mert kora ifjúságom és zenei eszmélésem óta tudom, hogy milyen nagy boldogság az együttmuzsikálás. Ezt először…

Tovább