A mi történetünk

Ithaka (Ónodi Eszter, Nagy Ervin) - fotó: Katona József Színház, Horváth Judit

Homérosz–Závada Péter–Szabó-Székely Ármin: Ithaka – Katona József Színház, Budapest

Hogyan maradnak fenn a legendák? Miképpen élnek tovább jellegzetes mondások és történetek? Mi történik, amikor emlékezetessé válik valami? Nincs másik olyan mű a világirodalomban, amelynél olyan releváns módon merülhetnek fel ezek a kérdések, mint Homérosz Odüsszeiájában (ismeretes, hogy a romantika idején sokáig tartotta magát az a nézet, hogy Homérosz csupán egy fiktív név, az Odüsszeia pedig a korabeli, vagyis Kr. e. 8. századi görög népköltészet szép példája). Az bizonyos, hogy ezt a történetet jónéhányan újramesélték (parafrazeálva persze,mint pl. Joyce), s nem hagyta érintetlenül a populáris kultúrát sem. A Katona új előadásának ez a tárgya: a legendárium újramesélése. Mégpedig úgy, hogy miközben az Odüsszeia történetei jelennek meg a színpadon, közben egyre csak a saját legendáriumunkat éljük újra. Bejön egy mondat a Tragédiából, egy kósza Petőfi-sor, egy tv-reklám szlogenje smegszólal az Európa Kiadó Mocskos idők című száma is Jordán Adél ihletett előadásában. Egy szórakoztató esztrádműsort látunk,reflektált humorral – csak itt, csak nekünk, csak rólunk. A rendező Székely Kriszta szellemes felfogásban teszi nevetségessé a rozsdás kánonok kikezdhetetlen igazságát. 

Ithaka (Mészáros Blanka) – fotó: Katona József Színház, Horváth Judit

Az egyetlen felvonásban játszott előadás ritmusa, színészvezetése, fény- és hangjátéka mintaszerűen profi. A fényes flitterszalagokból felépülő díszlet (melynek kékes csillogása egyszerre idézi meg a tengert és a tudás mátrixát, s utal egyfajta kulturális filterre is, melyen át minden egymáshoz hasonlóan látszik) rendkívül hatásos és szerethető, s így alkalmas a közönség bevonására. Az Odüsszeuszt alakító Nagy Ervin olyan, mint egy reality show főszereplője: egyszerre mesterkélt és hiteles. Mészáros Blanka kiköpött Pallasz Athéné: olyan elszántan ugrabugrál, hogy tényleg elhisszük róla, annakidején Zeusz fejéből is kipattant. A Pénelopét játszó Rezes Judit (és a Szirénként is brillírozó, már említett Jordán Adél, aki nemrég átvette Rezes szerepét), a Kalüpszót alakító Fullajtár Andrea, a Kirkét megformáló Ónodi Eszter és az Antikleia szerepében feltűnő Bodnár Erika egyaránt esendő és őszinte nő – konstatáljuk, hogy mindegyikük mögött ott van egy-egy személyes tragédia, de azt is, hogy ilyesmivel most nem kell foglalkoznunk.

Ithaka (Jordán Adél, Fullajtár Andrea, Nagy Ervin, Rujder Vivien) – fotó: Katona József Színház, Horváth Judit

Itt most a saját legendáriumunk a téma, ami – számomra ez az előadás legerősebb gondolata – ugyanolyan viccesen kisszerű tud lenni, mint az átörökített legendák. Ez még akkor is így van, ha a Katona előadásában az emberi odüsszeia tipikus női történet: a főhősön kívül itt mindenki nő (még a Küklopsz is), a történet tétje a női csábítások sikere, lényegében ez mozgat mindent. Ebben a narratívában a viccesen macsó Odüsszeusz beszámolóján csak kacagni lehet, amit zárásként az okos Pénelopé is megtesz, hogy aztán lekapcsolja a színpadon a villanyt, ilyen módon is jelezve: itt valójában ő dönti el, mikor ér véget a sztori.

Az előadás játszási időpontjait és részletes információit itt találja.