Mihail Bulgakov: Bíborsziget – Vígszínház – Pesti Színház, Budapest
A művészet természetesen fontosabb a politikánál. Ezért túl kell élnie minden rendszert, kezelnie kell minden durva beavatkozást. Mindeközben fel is kell mutatnia, esztétikai szempontból érvényes módon, a közélet aktuális és hagyományos, rendszerszintű visszásságait. A szovjet irodalom nagy prózaírói a két világháború között iskolateremtő módon valósították meg ezt a hivatást: az Ilf-Petrov szerzőpáros, Maxim Gorkij (akinek ez irányú tevékenységéről Spiró György Diavolina című izgalmas regényében olvashatunk) vagy éppen Mihail Bulgakov, akinek a Bíborsziget című darabja túlzás nélkül remekmű.
Bíborsziget (Vígszínház) – fotó: Dömölky Dániel
Tíz évvel ezelőtt a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatóival rendezett emlékezetes előadást belőle Babarczy László, most pedig a Pesti Színházban Hegedűs D. Géza rendezésében láthatjuk, Kern András főszereplésével. Kern kiemelkedően nagy színész: tőle pontosabban aligha tudná bárki eljátszani a színházigazgató szerepét. Egy-egy odavetett félmondatból is elhisszük neki, hogy mindent tud a színházról. Pragmatizmusa és cinizmusa is hiteles. Az ő erős színpadi jelenléte mellett nincs könnyű helyzetben a társulat, de a szakmája iránt elhivatott testőrparancsnok szerepében Varju Kálmán, valamint a cenzor, Szavva Lukics alakját megformáló Fesztbaum Béla szintén kiemelkedőt nyújt. A nagy apparátussal megvalósított bolondozások esetenként a kabarétréfák szintjére merészkednek, de többnyire ironikusak. Itt az irónia iróniáját kell hatásosan bemutatni, ami komoly kihívás. Kitűnő a zene (Márkos Albert): nem illusztratív, de erős hangulatot ad.
Bíborsziget (Orosz Ákos, Kern András; Vígszínház) – fotó: Dömölky Dániel
A darab áthallási lehetőségeit a rendező nem hagyja kihasználatlanul, de ezeket kulturáltan, didaxis nélkül engedi kibontakozni. Ami a szövegbeli húzások, átírások, betoldások révén jórészt elveszett a darabból, az a tragikum. Az én ízlésem szerint túlságosan könnyed lett így a történet, szinte már természetesként állítva be azt, ami a legkevésbé sem fogadható el: a művészet végzetes kiszolgáltatottságát a mindenkori politikának.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
