Mindenről a nők tehetnek

Rokonok (Nagy András, Babócsai Réka; Gárdonyi Géza Színház) - fotó: Gál Gábor

Móricz Zsigmond: Rokonok – Gárdonyi Géza Színház, Eger

Aktuálisan fontos téma a Móricz-regény története, hiszen a korrupció és a politikai hatalommal való visszaélés jóideje hangsúlyosan van jelen a magyar közbeszédben. Olyannyira, hogy a mai közönség számára már nem is az áthallások az igazán érdekesek, hanem a rendszer működési mechanizmusának és a résztvevők pszichés motivációinak a felfejtése – ezek ugyanis mit sem változtak a regény keletkezése óta eltelt három emberöltőnyi idő alatt. Blaskó Balázs dinamikus rendezése is erre koncentrál: bemutatni a rendszert, amely sokkal erősebb annál, semmint egy idealistának tetsző jogász azt megingathatná.

Rokonok (Gárdonyi Géza Színház) – fotó: Gál Gábor

A Nagy András által alakított, nem túl gyakorlatias Kopjáss István persze nem túl nagy kihívás egy megingathatatlanul cinikus polgármesternek (akit Balogh András jelenít meg – ihletett hitelességgel) vagy a Reiter Zoltán által erős karakterré formált helyi bankigazgatónak. Az egri színpadon nem Kopjáss az igazi idealista, hanem a felesége, Lina (Bacsa Ildikó), akinek már a hanghordozása is idegen ebben a közegben. Itt is két világ csap össze, mint a regényben, de ennek a két világnak két nő a legfőbb reprezentánsa: Lina mellett a Babócsai Réka által megformált Magdaléna.

Rokonok (Gárdonyi Géza Színház) – fotó: Gál Gábor

Az egyik oldalon van a morális tartás, a munka és a hagyományos értékek tisztelete, a másik oldalon a múlandó szépséghez, a pénzhez és a zülléshez való makacs ragaszkodás. Mindehhez nagyszerű teret biztosít Székely László hatásos és funkcionális díszlete.

Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja