Túl hamar ment vissza?

Nóra2 (Kováts Adél, Csankó Zoltán; Orlai Produkciós Iroda) - fotó: Takács Attila

Lucas Hnath: Nóra II. – Orlai Produkciós Iroda–Szentendrei Teátrum

Elkészíteni egy nagysikerű, klasszikus mű folytatását – ez korábban főként a hollywoodi filmesek gondolkodásmódjára volt jellemző, holott izgalmas lehet a színházban is. Madách drámáját például Székesfehérváron nemrég Tragédia 1. címmel mutatták be, s ennek az egyébként más szempontból is rendhagyó előadásnak a címe azt sejteti, hogy előbb-utóbb lesz majd Tragédia 2. (feltételezhetően a közelmúltunk, a XX. század világát bekötve). Henrik Ibsen legismertebb műve, amely nálunk Nóra címmel híresült el, szintén folytatható e logika mentén, hiszen az elmúlt száz évben például a nők társadalmi státusza hatalmasat változott. Lucas Hnath Nóra II. című darabja azonban nem ezt a logikát követi. Mindössze tizenöt évvel az Ibsen-mű ideje után veszi fel a történet fonalát, s ilyen módon inkább azt a látszatot kelti, mintha egy új felvonás született volna a Nórához: a perspektíva alapvetően nem változott. Mielőtt bárki félreértené, sietek rögzíteni, a látszatot kizárólag külsődleges, formai szempontból értem. A fiatal amerikai szerző drámája sem szerkezetében nem hasonlítható Ibsen művéhez, sem tartalmában – nincs igazi mélysége. Nóra jellemébe óhatatlanul is belelátjuk a norvég műben megteremtett, eredeti árnyaltságot, de az itt szereplő dialógusok ehhez vajmi keveset tesznek hozzá. A házasság intézményének válságát, a férfi és női autonómia problémakörét tematizáló mondandó sem jut túl az Ibsen által megírt kereteken (nem úgy, mint például Elfriede Jelinek: Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai című, Magyarországon is játszott darabjában).

Nóra2 (Kováts Adél, László Lili; Orlai Produkciós Iroda) – fotó: Takács Attila

A magyarországi ősbemutatót elsősorban nyilván az motiválta, hogy a darabot másfél évvel ezelőtt műsorra tűzték a Broadway egyik színházában. A John Golden Theatre előadása szép siker lett, a kritikák szerint főként Laurie Metcalf tündöklésének köszönhetően. A budapesti bemutató főszerepét játszó Kováts Adél nemcsak fiatalabb és szebb, mint amerikai kollégája, de jobb színész is. Főként az ő remek alakításának köszönhető, hogy az előadás működik. Amikor megjelenik az ajtóban, egyből látjuk rajta, hogy kivételes, erős egyéniség. Olyan ember, aki sokra hivatott. A lánya szerepében László Lili kevésbé elszánt, de legalább annyira okos – senki nem tudja uralni, az édesanyja sem, aki pedig nyilvánvalóan akkor is egyfajta minta a számára, ha ezt soha nem vallaná be. Torvaldként Csankó Zoltán jószándékú, de teszetoszaságra hajlamos, egyre inkább megkeseredő férfi, aki fontos kérdésekben nehezen dönt. Az egykori dajka, Anne Marie szerepében Bodnár Erika a tőle megszokott magas színvonalon jeleníti meg a konfliktusokat elsimítani igyekvő, de a ház urához lojális házvezetőnő alakját.

Nóra2 (Kováts Adél, Bodnár Erika; Orlai Produkciós Iroda) – fotó: Takács Attila

A színpad közepén egy dobogóra helyezett, az Ibsen-műre visszautaló díszlet az enteriőr jelzésszerű megjelenítésével szinte csak a funkcionalitásra fókuszál (díszlettervező: Juhász Katalin). Nagyszerűek viszont a jelmezek (Szakács Györgyi tervezésében), amelyek kortalan módon, finom megoldásokkal illeszkednek viselőjük karakteréhez. Galgóczy Judit rendezése nem vállalt túl sokat és azt teljesítette is: plasztikus módon megmutatatta, hogy tizenöt év alatt mily keveset ment előre a világ.

Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja