Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Az ügy – Katona József Színház, Budapest
- hirdetés -

Az, ahogyan A per című regényében Franz Kafka leírta a bíróság működését, egy egész korszak, egy egész földrajzi-kulturális térség létbizonytalanságát megjelenítette. Szuhovo-Kobilin műve szerint viszont a rendszer nagyon is kiszámítható, mert a hajtóműveként szolgáló korrupció mechanizmusát jól ismerjük. Ahhoz, hogy ez utóbbi felfogás esztétikai szempontból jelentős drámai művet eredményezzen, vagy olyan narratívára van szükség, amelynek mélysége túlmutat a hivatali romlottság banális jelenségén, vagy olyanra, amely a helyzetből következő groteszk és komikus motívumokat magas színvonalon, reflektáltan képes kiaknázni. Amikor ugyanis egy színmű pusztán felmutatja a korrupció jelenségét és kártékony hatását, önmagában nem több tanmesénél. Miután Szuhovo-Kobilin darabja jellemzően ilyen mű, a Katona József Színház előadásának az volt a tétje, hogy miképpen tudja meghaladni (elmélyíteni vagy árnyalni) ezt az oly jól ismert mesét.

Az ügy (Katona József Színház) – fotó: Horváth Judit
Ascher Tamás rendezése, mely jó ritmusban görgeti előre a történetet, jórészt meghagyja a szatirikus mű eredeti hangsúlyait, vagyis nem az egzisztenciális megszenvedettség vagy éppen a metafizikai áthallások vonatkozásait állítja középpontba. Feltárul előttünk a hivatali mechanizmus csúf rendszere, amely éppen olyan, amilyennek képzelni szoktuk. Különösen figyelemre méltóvá teszik az előadást a magas színvonalú színészi alakítások. A főszereplő Muromszkij csökönyös figurájaként Mészáros Máté korlátoltságában is kedves, a hivatali karrierjét építő Varravin Fekete Ernő alakításában pedig ugyanúgy, mint a cselszövő hivatalnok szerepében Bányai Kelemen Barna, olyan szélhámos, aki ha nem is rokonszenves, de nem gyűlöletes. Nem rájuk kell haragudni, hanem a rendszerre, amelynek legfőbb haszonélvezőjeként Takátsy Péter szintén kitűnő. Pontos karaktert hoz Pelsőczy Réka és Rujder Vivien is: ők szintén a rendszer, a mechanizmus (ha úgy tetszik: a kor) áldozatai. Nekik – és persze nekünk – ez jutott.

Az ügy (Takátsy Péter; Katona József Színház) – fotó: Horváth Judit
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja