Nem fognak kiderülni az Eszenyi-ügy vizsgálatának részletei

Szerző:
- 2021. február 16.
Eszenyi Enikő - forrás: Színház.org

Továbbra sem nyilvánosak az Eszenyi Enikő ügyében lefolytatott vizsgálatok eredményei, ugyanakkor egy szó van egy Etikai Kódex kidolgozásáról.

Nagyjából egy évvel ezelőtt a Vígszínház társulatának több tagja hatalmi visszaéléssel vádolta meg a teátrum akkori igazgatóját, Eszenyi Enikőt. A Főváros márciusában felügyelőbizottsági vizsgálatot kezdeményezett, amire Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát.

A vizsgálatot lefolytatták, erről tájékoztatták is szeptemberben az új igazgatót, Rudolf Pétert, de a részletek azóta sem derültek ki.

A 24.hu legújabb megkeresésére, hogy miért nem ismertek a részletek, Gy. Németh Erzsébet kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a következőket mondta:

„Mint arról korábban beszámoltunk, és önök is megírták, a konkrét döntéseket az intézményvezető hozhatta és hozta meg. A Vígszínház korábbi igazgatója ma már nem igazgató, és nem is rendez a színházban, erről értesült a hazai közvélemény is. A konkrét lépés részünkről pedig az Etikai Kódex kidolgozása, ami minden budapesti intézményben konkrét protokollal segíti az ilyen, ehhez hasonló helyzetek kezelését.”

„Lehet, hogy népszerűbb lenne bizonyos körökben a városvezetés, ha ezeket az ügyeket a teljes nyilvánosság előtt oldaná meg, de ennél sokkal fontosabb számunkra az áldozatok védelme és biztonsága, és az, hogy ha a jövőben valaki ilyen problémákkal keres segítséget, akkor tudja, hogy nem lesz az ügye »kiteregetve«, de lesznek megfelelő következményei” – tette hozzá.

Rudolf Péter jelenlegi igazgató elmondta, hogy „a felügyelőbizottsági vizsgálat lezárásáról értesítést kaptunk, ám a részleteket nem ismerjük, és jogosultságunk sem lenne ezzel kapcsolatos tájékoztatást adni. Ez a vizsgálatot elrendelő Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik.”

Hozátette, hogy „ebben az átpolitizált világunkban pedig végképp nem szeretném, ha egy játszma bábfigurájaként szerepelne ez a 125 éves múltú épület. Vagy akár jómagam. 2020. június 8-án léptem be először igazgatói minőségemben az épületbe. Július elsejétől teljes jogkörrel. Amit én tehetek, hogy olyan légkört teremtek, melyben egyszerűen nem jöhetnek létre ilyen feszültségek. Ez természetesen egy hosszú folyamat, és a színház mindig érzékeny és megszállott emberek gyűjtőhelye lesz, de bizonyos vagyok abban, hogy lehet úgy dolgozni, hogy egy-egy konkrét ügy, megoldandó szakmai kihívás kapcsán egymásnak feszülünk, de nem gázolunk bele egymás személyiségbe. A cél nem szentesíti az eszközt – ha egy elkoptatott mégsem elég komolyan vett mondást hívok segítségül.”

Rudolf Péter közölte továbbá, hogy az elmúlt időszakban létrejött a Művészeti Tanács, valamint működik a „zöld szám”, amit a dolgozók bármilyen visszaéléssel, morális problémával, vagy diszkriminációval kapcsolatos problémával hívhatnak. Javaslatot tett az Üzemi Tanács megalakítására és hamarosan megszületik egy közel 20 oldalas Etikai Kódex és Eljárási Rend.

A dokumentum nyilvános lesz, ahogy a fővárosi etikai kódexét is, amint azt a közgyűlés elfogadja, nyilvánossá fogják tenni.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo