Őze Áron és egy neve elhallgatását kérő pályázó indul a dunaújvárosi színházért

Szerző:
- 2021. február 19.
Őz Áron - fotó: MMA / Éder Vera

„Ketten adták be igazgatói pályázatukat a dunaújvárosi Bartók Színház direktori posztjára” – számolt be róla az Index.hu. Egyikük a jelenlegi igazgató, Őze Áron, a másik név viszont egyelőre ismeretlen.

Őze Áron interjút is adott a lapnak, melyben úgy fogalmaz, hogy „a színházcsinálás egy színházi alkotó számára egy egész élet munkáját jelenti. Számomra is. Alázattal és folytonos kíváncsisággal valósítom meg. Nálam az értékalkotásban a hagyomány és a modern egymásra hat: újítás nélkül nincs hagyomány, újítás sincs hagyomány nélkül. (…) Az eltelt öt évben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza elkezdett önálló színházként, kortárs népszínházként működni. Színházi rendje és rangja, arculata és hírneve lett. A prózai és a tánctagozat megtanult egymásra reflektálóan, egymástól elválaszthatatlan párbeszédben együttműködni. Kölcsönösen sokat tanulunk egymástól.”

A lap érdeklődésére, hogy ki a másik pályázó, a Dunaújváros önkormányzata azt válaszolta, hogy „a nevekkel kapcsolatban egyelőre az a döntés, hogy nem hozzuk nyilvánosságra, ez a pályázók saját döntése. Hozzátették, hogy „természetesen nem marad titokban a másik pályázó neve sem, de szeretnénk megvárni a szakmai bizottságot.”

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo