Váradi Hédi, a 20. század második felének egyik legsokoldalúbb színművésze 1929. szeptember 22-én született Újpesten, és 57 éves korában, 1987. április 11-én hunyt el Budapesten.
- hirdetés -
Szülei lelkes színjátszók, műkedvelők voltak, akiknek a fellépéseire gyakran eljárt gyerekkorában két testvérével. Ezeknek az élményeknek a hatására döntött úgy, hogy színész lesz: először Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult, majd 18 éves korában felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Olyan, később szintén meghatározó fiatal művészekkel került egy osztályba, mint Szemes Mari, Psota Irén, Berek Kati, Horváth Teri vagy Soós Imre.
A főiskolán ismerkedett meg későbbi férjével, Bessenyei Ferenccel, aki kapcsolatuk miatt hagyott fel a tanítással. 1961 és ’63 között voltak házasok, közös életük során addig nagyobb zökkenőkön is túljutottak.
Diplomázása után (1952) a Madách Színház társulatának tagja lett, majd 1964-ben szerződött le a Nemzeti Színházhoz. Egyik legemlékezetesebb szerepe Éva volt Az ember tragédiájából, amelyben Sinkovits Imrével (Ádám) és Kálmán Györggyel (Lucifer) játszott együtt. „A színész lényével beszél, szavakat keresni nem az én mesterségem, a mi mesterségünket szavakban kifejezni még egy írónak is nehéz feladat…” – fogalmazta meg az előadás kapcsán.
Átütő egyéniségével, mélyen megragadó játékstílusával ugyanolyan sikeres volt drámai szerepekben – például Schiller Stuart Máriájának címszerepében – és vígjátékokban is. A József Attila Színházban játszott Imádok férjhez menni című darabban Darvas Iván és Bodrogi Gyula partnereként komédiázott.
A színház mellett a filmes közönséget is meghódította, többek között a Már nem olyan időket élünk (1965) és a Nápolyt látni és… (1973) című filmek főszereplője volt. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Marton Endre, Makk Károly vagy Keleti Márton.
Több filmben szinkronizálta Ingrid Bergmant, Anita Ekberget, Judy Garlandot és Marilyn Monroe-t, de az ő hangján szólalt meg Tádé (Mazsola és Tádé), Szerénke (Frakk, a macskák réme) és Irma (Frédi és Béni) is.
Váradi Hédi és Gábor Miklós a Magyar Rádió stúdiójában 1962-ben – fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
1960-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1968-ban érdemes művész, 1973-ban pedig kiváló művész lett. 1975-ben tüntették ki Kossuth-díjjal.
Az 1980-as években súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, de nem engedte kezelni magát, helyette idős édesanyját ápolta. Fiatalon, 57 éves korában hunyt el Budapesten. 2003-ban emléktáblát helyeztek el egykori lakóhelyén, a budapesti Hercegprímás utca 2. szám alatt.
(Via filmarchiv.hu, Wikipedia)
