Szülővárosában, Kaposváron végezte a színművészetit. Másodéves korától játszik zenés és prózai előadásokban. Szerződést kínált neki a Nemzeti Színház, végül a nagyvárosi pörgés helyett Kecskemétet választotta. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulatának fiatal színésze úgy érzi, jól döntött. A Junior Prima Díjas Koltai-Nagy Balázzsal beszélgettünk.

- hirdetés -

– A díjazottak közül Benedek Dániellel osztálytársak voltatok, sok a közös a pályátokban.  Mindketten Uray Péter kaposvári osztályába jártatok. Lehet, hogy ez is a nyitja a hasonlóságoknak? Mit jelentett számodra az a néhány év?

– Laikusként kezdtem el az egyetemet, A Pál utcai fiúk előadásán kívül más korábbi szakmai élményem nem volt, azt is inkább egy jó játéknak fogtam fel. Az öt év alatt kellett mindent megtanulnom, a színház működését, a lényegét, azt, hogy mire való. Az egyetem számomra elképesztően intenzív, jó emlékekkel teli időszak volt. Nagyon erős kohézió alakult ki az osztályon belül, ez is összetartott, meghatározott bennünket.

– Nagyon hamar, még hallgatóként bedobtak titeket a mélyvízbe, játszottál a Zsótér rendezte Galilei-előadásban, ifjabb Vidnyánszky Rómeó és Júlia rendezésében. A Galileiben állt színpadra utoljára Törőcsik Mari. Mit jelentett számodra legendákkal játszani?

– Az elején tényként fogadtam el, hogy kikkel játszunk, de az igazi súlyának a megértéséhez, hogy legendákkal vagyunk egy színpadon, idő kellett. Az osztályból négyünket hívott Zsótér Sándor a Galilei-előadásba, nagyon értékes, egyedi erő vett minket körül. Ezt az erős köteléket is Kaposvárról hoztuk. Uray Péter érdeme, hogy lehetőséget adott nekünk, hogy sokféle színházi emberrel találkozzunk, így játszhattunk Zsótér Sándor és ifj. Vidnyánszky Attila előadásában is. Az, hogy ilyen fiatalon, másod-harmadévesként, ennyire sokféle emberrel tudtunk dolgozni, az nagyon szerencsés lehetőség.

Koltai-Nagy Balázs és Polyák Lilla – fotó: ifj. Háry Péter

– A 2021/22-es évadban mutattátok be Kecskeméten Szente Vajk rendezésében a Rómeó és Júliát. Izgalmas lehet ilyen fiatalon többféle rendezésben is ugyanabban a darabban dolgozni.

– Ráadásul a két előadás más-más fordítást vett alapul, Attilával a Mészöly-fordítást használtuk, Szente Vajk Varró Dánielét alkalmazta színpadra. Az eltelt idő alatt érik az ember, máshogy tekint ugyanarra a műre. Közben meg annyira erős volt, amit korábban Attilával csináltunk, hogy a mostani előadásban nagyon meg kellett küzdenem a szöveggel.

– Miközben éppen Varró fordítása a mai korhoz közelebb áll, modernebb, máshova helyezi a fókuszokat.

– Talán éppen ebben nyilvánul meg, hogy az ember idővel jobban megért dolgokat. A Mészöly-szöveg költőibb, nagyon szép, de Varró Dani fordításából értettem meg, hogy Mészöly szövege mennyire pontos. Lelkiállapot-fordítás. Amikor Rómeó azt mondja: „Szemembe mersz-e nézni, mennybolt” – az egy kihívás az élettel szemben. Varró így fordítja, „Hulljatok le, csillagok” – mennyivel költőibb, hogy amikor már minden veszve van, szemembe mersz-e nézni, mennybolt. Ugyanakkor Varró fordítása azért fontos, mert a nyelvezete, a benne levő szlengek közelebb állnak a fiatalokhoz, könnyebb befogadni, sokkal érthetőbb, kézzelfoghatóbb.

– Úgy tűnik, a Rómeó-történet visszaköszön az életedben. A West Side Story valami nagyon hasonló történetet dolgoz fel a két család, két csapat cselekményével, a szerelemmel. Tony szerepe visszaidézi a Shakespeare-darabot?

– Mondják is, hogy van áthallás a két mű között, de teljesen más a két előadás íze, a színe, a szaga. Alföldi Róbert rendezése nagyon más hangulatú. Miközben dolgoztunk rajta, nem jutott eszembe ez a hasonlóság, de egyébként meg számtalanszor.

Koltai-Nagy Balázs és Bori Réka – fotó: Kaszner Nikolett

– Bár Kecskeméten nagyon sokféle darabban játszol, alapvetően a bonvivánt, a szerelmes hőst látják benned. Most még könnyebbség, hogy sok hasonló karaktert játszol vagy félelem is, hogy bezáródsz egy típusba?

– Persze, tud találni az ember bizonyos hasonlóságokat, ami támpontot, segítséget adhat, de közben annyi mindenen múlik egy előadás. Függ attól, hogy milyen életszakaszban játszod, hogy ki a rendező, múlik a partnereken, azon, hogy zenés vagy prózai-e. Mások a helyzetek, a dramaturgia, de közben mégiscsak felhasználod a korábbi tudásokat. Az, hogy milyen szerepeket játszol, múlik a színházi vezetés szándékán, de rajtad is: hogy mennyire hagyod, hogy beskatulyázzanak egy szerepkörbe. Erre is jó a vidéki színház, mert ha törekszel arra, hogy minél többfélét játszhass, azt megkapod. Lehet, hogy nem mindenben leszel ugyanolyan sikeres, de érdemes a szélsőségeket kipróbálni, hozzáad a tanulásodhoz és ezáltal is több leszel.

– A pálya elején milyen elvárásaid vannak a szakmától, hogyan látod benne magadat, a lehetőségeidet?

– Nehéz kérdés. Magadban kell felismerned, hogy mik a szándékaid. Nálam az egészséges bizonyítási vágy volt, hogy minden műfajban megmutatkozhassak. Vannak, akik műfaj-orientáltak, aszerint keresik a helyüket, hogy hova szerződjenek.

– Téged Vidnyánszky hívott a Nemzetibe. Okozott álmatlan éjszakákat, hogyan döntsél?

– Fél éven keresztül görcsöltem a kérdésen, hogy mi a helyes, mikor döntök jól. Nagyon sokak véleményét kikértem – hogy a főváros nemzeti színháza vagy Kecskemét –, ők mit választanának. A mérleg a Nemzeti fele billent, de én valahogy mégis azt éreztem, annak ellenére, hogy sokan támogattak benne, nem döntenék jól, ha odaszerződnék. Valahogy izgalmasabbnak tűnt, hogy vidékre menjek.

– Mi billentette át a mérleg nyelvét?

– Kaposváron születtem, ott nőttem fel, nekem Budapest túl nagy, kicsinek érzem benne magam, nem komfortos. Idegesít az állandó pörgése, de valóban, a lehetőségek jobban ott vannak. Mégis úgy éreztem, kevesebbet tudnék meg a szakmából, ha oda szerződőm. Szűkebb lehetőségeim lennének. Én meg minden műfajt ki akartam próbálni, a mesét, a klasszikust, a zenés darabokat. A kapcsolatokon is múlt, hogy kinek hova sikerült mennie. A Vidnyánszky-féle Rómeó és Júliát még egyetemistaként elhoztuk a kecskeméti SZÍN-TÁR Fesztiválra, ott látott meg a kecskeméti színház vezetősége, s hívott a színházba. Jól döntöttem.

– A Junior Prima Díj egy kiemelkedő előadást, az elmúlt éveket ismerte el?

– Igazából nem tudom. Oberfrank Pál nagyon szép, személyes dolgokat emelt ki az eddigi munkáim kapcsán. Talán a Cirkuszhercegnő előadás lehetett? Eszenyi Enikő rendezte, nekem az elképesztően intenzív és rapszodikus hullámvasút volt. Sikerült megjárnom a poklot és a mennyet. Hogy én okoztam, s attól működött a szerep, vagy az rántott be engem, nem is tudom. De nagyon kellenek az ilyen élmények, hogy a legmagasabb pontról egyszer csak elkezdjünk lefele zuhanni, s zuhanás közben észrevegyünk egy kezet, amit meg tudunk fogni, s elkezdjünk újra felfele mászni. Ha nem is ugyanoda, de magasabbra, mint ahonnan elindultam. Valahogy a színházzal is úgy szeretnék lenni, hogy nem szabad félni semmi olyantól, ami idegen, ami nehéz, mert pont az viszi előre az embert.

– Az ember tragédiája junior, kétszereplős adaptációjában Ádám is azon gyötrődik, hogy mi a létezés értelme.

– A színházon keresztül én is a létezés értelmét keresem. Hogy miért vagyunk. Különböző sorsokkal találkozunk az egyes előadásokban, s az nagy kérdés, hogy van-e lehetőségünk ezekből okulnunk. Van-e magyarázat a hibákra, létezik-e garancia, hogy mi ugyanazokat már nem követjük el.

A cikk megjelenését a Takarékbank Zrt. támogatta.