Június 23-án a lengyel Rozbark Színház egy különleges táncszínházi előadással érkezik a Vénégy Fesztiválra. A bytomi illetőségű társulat a Színházsátorban 16:30-tól mutatja be legfrissebb bemutatóját, a szürrealista festőművész, René Magritte képei inspirálta Kései szerelmesek a hold havában című produkciót, amelyről a koreográfus-rendezőt, Anna Piotrowskát kérdeztük.

– Bemutatná a társulatot?
– Otthonunk, Bytom Délnyugat-Lengyelországban, Sziléziában található, és az ország egyik legfontosabb kulturális, tudományos és ipari centruma. A tízéves Rozbark Színház a város egykori iparnegyedéről kapta a nevét, az épület, amelyben működünk, a valamikori bányaszövetségi ház, a Chechownia. Ez a különleges helyszín meghatározza a Rozbark művészeti tevékenységét is.

Fő törekvésünk, hogy lebontsuk a színház és a tánc közötti határokat. A karakterek a komplex fizikai-motorikus munka, az intellektuális folyamat és a kreatív fantázia használata során kelnek életre. Az alap ehhez az általam kidolgozott Piotrowska-módszer. Ebben a művészek egyénre szabott mozdulatokkal és egy olyan nyitott struktúrában dolgoznak, amelyek egyszerre jelentik a test, a szavak és a tér felfedezését.

Az előadásaimat soha nem egyetlen táncstílus dominálja, azokban az energia a legfőbb szervező elv. Az egymással össze nem egyeztethető mozgásformák érdekelnek, az izgat, hogy a megmaradó energia és az emberi működés új víziói hogyan bomlanak ki a folytonos változásban levő térben, amelyet befolyásol a társadalmi kontextus, illetve az előadásokon keresztül kutatom az előadástér és a dramaturgia dinamikáját is. A kreatív koncepció fontos pillére még az „ipari test”, ami az energia elemekre bontását és azok mozgássá transzponálását jelenti súlyos, erős kifejező erővel bíró mozdulatok segítségével. Maga az „ipari test” egyébként nem definiálható egzakt módon. Ez a mindennapjainkban, a közönséggel való találkozásban, az előadók és a közönség hirtelen ütközésében jön létre.

– Az előadást René Magritte képei inspirálták. Miért izgalmas önnek a festő világa, mi az, ami kreációra ingerlő benne?

– A szürrealizmus kimeríthetetlen forrást jelent az alkotáshoz, minden alkalommal új momentumok fedezhetők fel egy-egy szürrealista alkotáson, ami egyúttal új kontextusba is helyezi a művet. Magritte élete és művészete évekig izgatta a fantáziámat, hosszú ideje kísértek a képei. Megnyitották a képzeletemet, és arra késztetettek, hogy koreográfiai szempontból is továbbvigyem a gondolataimat. A festményeken egyszerre jelen levő látható valóságos és valóságon túli világ közti feszültség számomra egészen új minőségeket teremtett. A Magritte-festmények olyanok, mint a megmerevedett, megfagyott pillanatok, és azt mutatják meg, hogy ha hagyjuk, a hétköznapok is lehetnek különlegesek, mert csodák bármikor történhetnek. Ezzel egyidőben, többé-kevésbé szelídítve, a kegyetlenség, a traumák, a félelmek is átsugárzanak a képeken. Erősen hatott rám ez a kettősség, és a belőle következő rétegzettség.

– Mely képekből indult ki? Mesélne az alkotás kreatív folyamatáról?

– A képek mellett, sőt előtt volt egy fontos inspirációs forrásom. Még tinédzserként olvastam William Wharton Búcsú a szerelemtől című regényét, ami nagy hatással volt rám, az élményt azóta is hordozom magamban. 2023 novemberében New Yorkban jártam. Végigrohantam a MoMa-n, és hirtelen megpillantottam Magritte Szerelmesek című festményét. A kép megállított, nagy érzelmi hatást váltott ki belőlem. Az, hogy élőben látom, zavarodottságból, kizökkentettségből, veszteségből és vágyból kevert érzelmi vihart indított el bennem.

Így lett az előadás magja a szerelem iránti vágy, még inkább egy olyan időszak utáni sóvárgás, amelyben megélhetjük, hogy szeretve vagyunk. Úgy tűnik, ez most hiányzik az életünkből, mint ahogy az is, hogy megélnénk a pillanatokat. Mintha soha nem akkor és ott lenne jó, ahol épp vagyunk. Hogyan tudnánk örülni annak, ami van, hogyan tudnánk ünnepelni a pillanatot? Hogyan figyelhetnénk magunkra az életnek nevezett folyamatban?

Ezekre adott válaszként a Kései szerelmesek a hold havában a beteljesülésről szól. Arról, hogy örüljünk egymásnak, hogy ünnepeljük egymást, és magunkat a másikban mint egy tükörben lássuk. De vajon ő az igazi? Nem vagyok túl késő az igaz szerelemre? Van hely, ahol megvalósulhat a beteljesülés? A holdfénytől csillogó havas táj, ahol fény és hideg játszik, egyértelművé teszi a képzeletemben, hogy vannak helyek, ha máshol nem, hát a nemlétezőben, ahol átélhető a beteljesülés. Mindez csak attól függ, hogy odafigyelünk-e a szükségleteinkre, hogy nyitottak vagyunk-e a saját vágyainkra. Egyáltalán: figyelünk-e magunkra? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ.

– Egy történetet szeretett volna elmesélni, vagy inkább a nézői asszociációkra, az érzetekre helyezte a hangsúlyt?

– Az előadásaim soha nem konkrét történetet mesélnek, a célom az, hogy atmoszférát teremtsek. Ahogy Magritte, úgy én is többdimenziós képek létrehozására törekszem, amelyek új rétegként kiegészülnek a mozdulatokkal. A mű esszenciáját a mozgás hordozza, a mozdulatok, a gesztusok, a tánclépések, az akrobatika, ennek a dinamikája az előadókon túl a közönségre is átragad. De természetesen az egyéni és a kollektív karakteralkotás, a tér, a jelmezek, a fény, a zene mind hozzájárulnak ahhol, hogy a közönség a darab hatása alá kerüljön.

– Milyen hatást szeretne kiváltani a közönségből?

Az nem érdekel, hogy valakinek az előadás tetszik vagy sem. Sokkal inkább érdekel az, hogy az előadás megpendít-e olyan intellektuális vagy érzelmi húrokat, amelyek gondolkodásra ösztönöznek vagy érzelmek megélésére indítják a nézőt. Szeretném, ha az előadás kérdéseket tenne fel, és ezeket a nézők elkezdenék maguknak vagy egymásnak megválaszolni.

– A Kései szerelmesek a hold havában friss előadás, április utolsó napjaiban volt a premier. Milyenek a visszajelzések, hogyan fogadta a közönség?

– A nézők csatlakoztak hozzánk arra a hosszú útra, amely egy megindító és csodás képekből felépülő szürreális világba vitt. Bízunk benne, hogy a VéNégy Fesztivál nézői is útitársakká lesznek.

– Mit jelent önöknek a VéNégy Fesztivál meghívása?

– Törekszünk arra, hogy minél szélesebb közönségréteghez elvigyük előadásainkat, és az is fontos számunkra, hogy szokatlan helyszíneken lépjünk fel, ezért nagy öröm, megtiszteltetés és kihívás, hogy energiáinkat a fesztivál közönségével, egy számunkra új, ismeretlen környezetben is megoszthatjuk. Nagyon várjuk a nézők visszajelzéseit, örülnénk, ha elmondanák nekünk a gondolataikat, érzéseiket, azt, hogy mit éltek az az előadás alatt, milyen hatással volt rájuk a Kései szerelmesek a Hold havában!