Újabb kortárs drámairodalmi „robbanás” készül a Centrál Színházban. A teátrum november 23-án mutatja be David Mamet, a kortárs drámairodalom kiemelkedő alakjának művét. Az Oleanna áramütésszerű történetet, két eltérő társadalmi státuszú szereplővel a középpontban.
Vajon képes-e alkalmazkodni a megújuló nemek közötti szabályokhoz John, a pályáján mérföldkőhöz érkezett pedagógus, megmentve ezzel renoméját, eddigi munkásságát, számára az „amerikai álom” beteljesülését? Hogyan kapcsolódik ehhez a konfliktushoz Carol, a tanítványa, aki szexuális zaklatás miatt vádolja őt? Milyen kettőjük egyszerre érzelmi és szakmai origójú „összecsapása”? Képesek lesznek-e új életet kezdni új gondolkodásmóddal, vagy ragaszkodnak régi elveikhez és sémáikhoz? Szabó Kimmel Tamás először lép színpadra a Centrál Színház színpadán Johnt, a tanárt alakítva. Határátlépések pro és kontra, tragikumon innen és túl. A színésszel beszélgettünk.
– Miért izgalmas David Mamet Oleanna című darabja? Milyen fontos témákat, problémákat vet fel ez a mű?
– Azért tartom izgalmasnak ezt a művet, mert szépen az arcunkba teszi, hogy bizonyos „fősodrásbeli” meggyőződéseink, illetve ezekből felszedett véleményünk nem mindig vannak köszönőviszonyban az összes történettel, amelyek ezeket a „fősodrásokat” megszülték.
Egy nagyon vékony jégen mozgó történet a szexuális zaklatás témakörből, amit ha jól rakunk fel a színpadra, a nézők kisebb vagy nagyobb gyomortáji zavarral fognak felállni a székeikből. Semmi esetre sem szabad állást foglalnunk és természetesen nem is szeretnénk. Ugyanakkor ha ezt a két, kifejezetten pontosan megírt szerepet végigkövetjük a történetben, biztosan kirajzolódik mindenki számára, hogy hol van a „ló” és annak a túloldala. Feltehetőleg a legtöbb ember találkozik élete során különböző visszaélésekkel, közvetve vagy közvetlen. Sokan tudjuk-tudják, hogy mennyire traumatikus életeket tudnak ezek létrehozni. Talán mi magunk sem tudjuk mindig, hogy milyen az egyetemes határ ezekben az ügyekben – persze, akinek volt gyerekszobája, nem fog átlépni jó esetben bizonyos határokat – pro és kontra. Fontos megmutatni olyan történetet is, amelyben felmerül az ártatlanság, de legalábbis árnyalttá tesz bizonyos működéseket és azokra adott reakciókat.
Fontosnak tartom, hogy megannyiszor egy- egy élethelyzet egészen mást jelent, máshogy talál be, mint szánnák. Azt gondoljuk, magunkról beszélünk, mégis a hallgató aktuális állapota vagy a múltban megélt tapasztalatai miatt teljesen másképp tapadnak, érnek célt.
– Hogyan jellemeznéd Johnt, akit alakítasz?
– Ő egy nagyon intelligens, közkedvelt egyetemi tanár a professzori kinevezése kapujában. Sokkal kortársabb módokon adja át a gondolatait a diákjainak, ezért elég közkedvelt. Nem szeretek szpojlerezni, aki teheti, nézze meg az előadást. Talán mindenek felett a legkifejezőbb gondolat róla, hogy mindannyian emberek vagyunk, hibákkal és érdemekkel. Működünk és a működésünk másoknak mást jelenthet, ami félreértéseket generálhat. Tragikus utat jár be a darab során. Élvezet dolgozni ezzel a szereppel.
– Milyen viszonyban áll John Carollal, és a #metoo-n túl milyen további fontos forrásai lehetnek a konfliktusuknak?
– A tanára Carolnak. Megjelenik a darabban az osztálykülönbségekből fakadó természetes feszültség is. Sokrétű a viszonyrendszer kettejük közt. Ha távolabbról nézem, szépen összefoglal bizonyos társadalmi problémakört, valami nagyot, aztán ha közelről nézem, tűpontosan mutat be két embert, akik mire a végére érnek a történetüknek, már nem tudnak ugyanazok az emberek lenni, mint az elején.
– Kikkel dolgozol együtt a Centrál Színház előadásában? Milyennek érezted a próbafolyamatot?
– Őszinte leszek, engem ugyanúgy szakmai rajongással tölt el, mikor Hermányi Mariannt nézem, ahogy dolgozik, mint Puskás Samu rendezőt. Egyikükkel sem dolgoztam még együtt, mindketten fiatalabbak nálam, ugyanakkor olyan vegytiszta munkamorált és jó ízlést képviselnek, amihez boldogan tudok kapcsolódni. A próbafolyamat veszettül nehéz. Rengeteg a szöveg, és bonyolult viszonyt kell hitelesen megmutatni. Rég éreztem magam ennyire leterheltnek, viszont rég élveztem ennyire színházi közeget is. Először fogok a Centrál Színházban színpadra állni. Nem bántam meg, hogy igent mondtam Puskás Tamás igazgató úr felkérésére.
– Miért lehet fontos a mai Magyarországon ez az előadás?
– Sok minden miatt. Talán nem is tudok megfelelő választ adni erre a kérdésre és lehet, hogy ez nem is baj. Egy hét van a premierig, ilyenkor nem a „nagy megfejtéseket” szeretem kifelé kommunikálni, hanem még belül munkálkodni az érzelmi szerkezeten. Aztán úgy odatenni a nézők elé, hogy ők adjanak választ arra, miért fontos ezt ma Magyarországon megnézni, illetve bemutatni. Attól tartok, velős válaszok fognak születni.
