Kálmán Imre klasszikusát, A cirkuszhercegnő című operettet mutatja be hármas szereposztásban a Budapesti Operettszínház 2025 februárjában. A nagyszabású, 21. századi látványvilágú előadást Homonnay Zsolt, a színház művészeti vezetője rendezi, akit koncepciójáról, a szövegkönyvről és a karakterekről kérdeztünk, illetve azt is megtudtuk, hogy mire a legbüszkébb az idei évben.
- hirdetés -

– Mikor találkoztál először a darabbal?
– Vámos László tanár úr rendezésében láttam először A cirkuszhercegnőt, ami évekig ment az Operettszínházban. Aztán amikor színművészetis voltam, Bor József meghívott Pécsre játszani, és később egy nyári produkcióban is szerepeltem Ausztriában. Az Operettszínház 2014-ben újította fel a darabot Verebes István rendezésében. Ezekben az előadásokban a férfi főszerepet, Mister X-et alakítottam.
– Mennyiben más rendezőként közelíteni A cirkuszhercegnőhöz?
– Bennem a kezdetektől fogva, szereplőként is felmerültek kérdések a darab kapcsán, például az elvarratlan dramaturgiai szálak miatt. De általában azt a választ kaptam, hogy „ezt így szoktuk” vagy „ez a műfaj szabálya”. Engem viszont mindig nagyon érdekelt a részletekben rejlő logikusság, ezért számomra hatalmas élményt jelent, hogy ezek mentén fejtettük fel a darabot. Orbán János Dénes újrafordította a szövegkönyvet, ami sokkal inkább a mai néző füléhez lett hangolva. A műfaj követelményeinek teljes mértékben megfelel ez az új változat, ugyanakkor eszközeinkben és megközelítési módunkban modernebbek vagyunk.
– Dramaturgiailag is történt változtatás?
– Nem, a dramaturgiába nem nyúltunk bele, hanem bizonyos dolgokat logikussá tettünk, illetve magyarázatot adtunk például a karakterek alapmotivációját illetően. Van olyan szegmens is, amiben nem feltétlenül kell tudnia a nézőnek a háttértörténetet, de úgy kell éreznie, hogy ami történik, az logikus, és nem egy meseszálról van szó.
Egyébként a szövegkönyv tekintetében nagyon fontos, hogy mi minden esetben visszatérünk az eredetihez, mivel az operett egy olyan műfaj, ami az évek során sok változtatáson megy keresztül. Az előadásokat mindig az adott kor igényeihez igazították, például ha Honthy Hannának kellett még egy dal, akkor átemeltek egyet egy másik operettből. Erre a műfaj lehetőséget is ad, viszont nekünk az a célunk, hogy ne egy „átöröklött” anyagból dolgozzunk, hanem az eredeti szerzői szándékot bontsuk ki.
– Mit lehet tudni az eredeti műről?
– A darab 1926-ban keletkezett, és egy cirkuszban játszódik, pontosabban a cirkusz bárjában vagy – mai szóval élve – művészbüféjében. Annak idején nem volt rá lehetőség, hogy igazi cirkuszművészeti pillanatokat mutassanak meg, a mai színpadtechnikai adottságokkal viszont ezt már meg lehet oldani. Be tudjuk emelni a cirkusz porondját a darabba anélkül, hogy változtatni kellene a cselekményen vagy a zenei egységeken. Így a nézők valódi cirkuszi produkciókat láthatnak majd, többek között Mister X szenzációs trükkjét is, ami eredetileg csak szóban van megemlítve.
Emellett én nagyon fontos kiinduló szempontnak tartom a zenét, hiszen Kálmán Imre zenéje hihetetlenül árnyalatgazdag és sokrétű: az egy szál hegedű zokogásától a monumentális zenei hangzások széles skáláját járja be. Igyekeztem olyan koncepciót létrehozni, amiben ehhez a zeneiséghez illesztjük hozzá a prózai részeket, megmutatva a karakterek lelki mélységét is.
– Hogyan jellemeznéd őket?
– A főszereplők a belső magány ellen küzdenek, ezért a világgal szemben egyfajta maszkot húznak magukra, elrejtik lelküket a világ elől. Mister X a megtestesítője ennek, hiszen ő szó szerint is maszkban jár, így senki nem láthatja az igazi arcát. Hiába számít szupersztárnak, a lelke mélyén egy magányos fickó, akit valaha száműztek otthonról. Ezt a fájó emléket az új személyiségével sem tudja eltüntetni.
Fedóránál pedig az egyedülálló nő helyzete jelenik meg, aki elveszíti a férjét, és meg kell állnia a helyét a világban. Hirtelen az ő kezébe kerül, hogy irányítsa az életét, kezelje a megörökölt vagyont, mindezt egy olyan korban és társadalomban, amit még inkább a férfiak irányítottak. Rá szeretnénk világítani, hogy Fedórára nemcsak mint egy szép teremtésre kell tekinteni, hanem egy kreatív, felnőtt nő lakozik benne, aki képes felelőségteljes döntéseket hozni, életét a saját kezébe venni. Tehát sok 21. századi analógia fedezhető fel a darabban, amiket megpróbálunk minél jobban kibontani.

A cirkuszhercegnő olvasópróbáján készült csoportkép – fotó: Janus Erika
– Szerkezeti szempontból hogyan épül fel a darab?
– Színészként mindig azt tapasztaltam, hogy időnként az operettekben az első felvonásban elindul a történet, a másodikban tetőznek a konfliktusok, és a harmadikra már csak a szálak elvarrása marad. Számomra ez kicsit olyan, mintha a harmadik felvonás „elfáradna”, hiszen sejtjük előre, hogy úgyis egymásra találnak a szerelmesek. De mi történik akkor, ha be tudunk hozni egy olyan csavart, amivel a nézőben végig fenntartjuk a feszültséget, és közben a látványt is ugyanolyan szintre emeljük az összes felvonásban?
– Milyen látványvilággal készültök?
– Az első felvonásban adott a cirkuszi közeg: megmutatjuk a színfalak mögötti világot, és a porondot, a manézs csillogását is. A második felvonásban az orosz nagyherceg, Szergej Vlagyimir tart bált, akinek a kastélya Drakula kastélyához hasonlít. Abból indultam ki, hogy Nikola Tesla korában vagyunk, amikor számos, csodaszámba menő technikai újítás jött létre.
Magában a szövegkönyvben is ott rejlik a lehetőség, hogy ebben a kastélyban különböző dolgok kerülhetnek elő, mint például egy kápolna vagy egy budoár. Mi ezt továbbgondoltuk, és így ez egy csupa csapdából álló helyszín lett, ami a cári Oroszországban az évszázadok alatt egyre inkább gazdagodott ezeknek a fura, időnként misztikus dolgoknak a tárházával.
A harmadik felvonásban pedig a történet Budapestre érkezik egy szálloda éttermébe, egy idealisztikus világba, ahol a szálak összeérnek. Egy olyan álomszerű, paradicsomi állapotot szeretnénk megteremteni, amikor minden rendben van az ember körül. Lehet, hogy csak egy órára, egy napra vagy épp karácsonykor, de mi ezt az érzést idézzük fel.
– Év vége felé közeledve adja magát a kérdés, hogy mire voltál idén a legbüszkébb?
– Nagy hálával tudok visszaemlékezni arra, hogy magát A cirkuszhercegnőt a kezembe adták, korábban pedig a Carmen című musicalt is én rendezhettem meg. Nagyon büszke vagyok arra, hogy bizalmat kapok, hogy hisznek bennem. Ebbe a bizalomba az is belefért, hogy közben művészeti vezetője lettem a színháznak. A produkciók rengeteg embert, időt és pénzt jelentenek, ezért nagyon megtisztelő, ha időnként kapitánya lehetek egy-egy hajónak.
– A rendezői feladatok mellett mennyi időd marad fellépni?
– Színészként is folyamatosan dolgozom, ugyanúgy játszom az eddigi előadásaimban. Most próbáltam végig a Hamupipőkét, de közben ment a Csárdáskirálynő és a Carmen is. Bele kellett szoknom, hogy mindent egyensúlyban tudjak tartani, de most már ez nem okoz gondot.