„Én vagyok a vándorállat a libikókán” – Interjú Szikora Jánossal

Szerző:
- 2025. február 5.
Szikora János - forrás: Vörösmarty Színház
Szikora János - forrás: Vörösmarty Színház

Szikora János több mint 12 év székesfehérvári színházigazgatás után lezár egy korszakot. A Vörösmarty Színpad nagyszínpadán pályájának történetét meséli el a teátrum igazgatója egy jótékonysági talkshow sorozat keretében. Beszélgető társai olyan kiemelkedő művészek, barátai lesznek, akik inspirálták szakmai karrierjét. Az összesen öt estét Seres Gerda moderálja. Az első alkalom február 24-én lesz, Kalandozások a rockzene világában címmel, ahol a vendégek Sasvári Sándor, Hobo és Feke Pál lesznek. Erről beszélgettünk a fehérvári direktorral.

- hirdetés -

– Nagy fába vágod a fejszédet ismét, ahogy azt pályád alatt nagyon sokszor megtetted. Az új színházi vállalkozás címe: Vándorállat a libikókán. El tudnád mondani, hogy miről is van szó?

– Rólam. Én vagyok a vándorállat a libikókán. Vándorállat, mert vándorként éltem az életemet. Tulajdonképpen, ha visszatekintek a pályámra, ez a 13 év, amit itt a fehérvári Vörösmarty Színházban töltöttem, az példátlanul nyugalmas időszaka volt az életemnek. Ezt megelőzően szinte periodikusan, négy-öt évenként változtattam várost, színházat és társulatot. Pécs, Győr, Miskolc, Eger, Szolnok, Szeged, Budapest, Székesfehérvár. Ebben a kusza láncolatban, ebben az útban van másfél millió kilométer.

Ennyit vándoroltam az életem során. De hát nem én vagyok igazából ebben az érdekes, hanem azok a találkozások, melyeket elém hozott a sors. Minél idősebb lettem, annál jobban felértékelődtek ezek az emberi találkozások. Azt gondolom, hogy egy elég szép névsort állítottam össze, akikkel a nézők is találkozhatnak majd a beszélgetések során.

Szomorúan jegyzem meg, hogy emellett a névsor mellett van egy másik nagyon tekintélyes névsor, akiket már nem tudok elhívni ide ebbe a beszélgetésbe, pedig itt lenne a helyük. Itt lenne a helye Tordy Gézának, Darvas Ivánnak, Pap Verának – hogy most tényleg kiragadott példákat mondjak. Alig egy hete temettem el a hozzám talán legközelebb álló embert, Tresz Zsuzsát, aki jelmeztervezője volt Az ember tragédiája Nemzeti Színház-beli előadásának, de számos más produkcióban dolgoztam vele. Minden év hoz új és új neveket ezen a szomorú listán, úgyhogy úgy is éreztem, hogy kicsit sietnem kell, hogy még a lehető legtöbb embert összehozzam.

– Írtál a beszélgetéssorozat kapcsán egy személyes hangvételű ajánlót, melyben ki is emeled, hogy ezek barátok, olyan emberek, akik inspiráltak téged. Mi a közös ezekben a személyekben, amik téged inspirálnak?

– A tehetség. A tehetség az egy energia. Az energia, ami a tehetségnek ezt a szavakkal nehezen körülírható fogalmából táplálkozik. Talán azzal a különös képességgel áldott meg a sors, hogy van érzékem az emberi energiának azon fajtájára, amit tehetségnek hívnak. Van érzékem ahhoz, hogy megérzem a tehetség áramlását, de azt is, amikor ez nincs, és esetleg ennek a hiányát pózokkal vagy sablonnal próbálják pótolni. A közös nevező az, hogy ezek az emberek igaziak, azonosak önmagukkal, és nincs szükségük mindenfajta külsődleges pótlékokra vagy sablonokra.

A meghívottak névsora tele van olyan művészekkel, akik tehetségét az elsők között vetted észre. Feke Pál, Kovácsházi István, Mucsi Zoltán, Alföldi Róbert és még lehetne sorolni. Fontos célja ennek a talkshow sorozatnak, hogy a befolyt összegből a teátrum fiatal művészeinek külföldi tanulmányútját finanszírozza a színház. Milyen attribútumokkal kell rendelkeznie egy pályakezdő színésznek, hogy kiérdemelje ezt a támogatást?

– Kíváncsinak kell lennie a világra. Itt visszagondolok fiatalkori önmagamra, és talán ez a fiatalkori önmagam az inspiráló ihletadó forrás ahhoz, hogy miért is csinálom én ezt a beszélgetést. Nagyon kíváncsi fiatalember voltam rendező hallgató főiskolásként, hadd tegyem hozzá, hogy a rendszerváltás előtt, amikor még nem volt olyan egyszerű nyugatra menni. Azért gondoljunk bele, hát én amikor annyi idős voltam, mint a mostani pályakezdők, akkor háromévenként lehetett nyugatra menni, mindössze száz dollárral.

Voltak információink, hogy milyen izgalmas színházi előadások történnek a világban szerte. Például hogy van egy fantasztikus rendező, Peter Brook, vagy hogy van ez a színházi zseni, a Grotovszki Lengyelországban. Bizony nem volt olyan egyszerű, hogy hopp, fölszállok a vonatra, aztán elmegyek és megnézem ezeket az előadásokat. Főiskolásként minden lehetőséget megragadtam arra, hogy vagy ösztöndíjjal, vagy kapcsolatokkal én elmehessek és láthassam ezeket az embereket, ezeket a produkciókat, de nem nagyon volt segítő szándék a főiskola részéről. Nem az volt az alap hozzáállás, hogy persze, menjetek, hanem ellenséges és bezárkózó magatartással találkoztam. Nem gáncsolták, ezt nem állíthatom, de nem segítették.

Ennek ellenére a kulturális minisztériumnak voltak akkor külföldi tanulmányút lehetőségei, és egyet-egyet sikerült megpályáznom és megnyernem, Így juthattam ki például Bergamóba, ahol Eugenio Barba egy nemzetközi workshopot szervezett, amiben a világ minden tájáról különböző színházi kultúrákat művelő csoportokat hívott. És így egy helyen a két hét alatt találkozhattam bali-szigetiekkel, indiai táncosokkal, vagy grönlandi művészekkel is.

– Az első talkshow est február 24-én lesz, a címe „Kalandozások a rockzene világában”, ahol Sasvári Sándorral, Hoboval és Feke Pállal fogtok beszélgetni, rögtön egy sztárparádé. Milyen kalandokban volt részed a rockzenében?

– Érdekes, hogy most sztárparádéról beszélsz, azokban az években ezek mögött a találkozások mögött a sztárságnak semmilyen jelentősége nem volt. Amikor Hobo megkeresett, akkor ő nem volt sztár, rajongói voltak, de nem volt még abban az értelemben sztár, ahogyan most tekintünk rá. Most van mögötte egy hatalmas életmű, akkor meg csak egy mérhetetlen ambíció, meg egy lázadó szellem, ami végtelenül szimpatikussá tette őt a fiatalok körében.

Ő keresett meg engem, arra nagyon jól emlékszem. Látta egy-két előadásomat, amik mind lázadó szellemű, újító-jellegű előadások voltak. Ő pedig szeretett volna az első nagy rocklemezükhöz, a Vadászathoz egy koncertet. Nagyon jól emlékszem, hogy a Fehérvári úton volt egy művelődési ház, amit már azóta lebontottak, oda hívott el, és ott találkoztam Deák Bill Gyulával, Póka Egonnal, és Tátrai Tibivel is például. Végigmondom ezt a névsort… hihetetlen banda volt. Amikor elkezdtek játszani, egyből nagyon hitelessé vált mindaz, amit a Laci nekem olyan lelkesen elmondott.

Érdekes módon egyébként nem a zenével ismertetett meg először, hanem a szövegekkel. Ezek amolyan villoni szabad versek voltak, nagyon szellemesek és végtelenül inspiráltak engem. Rengeteg kép volt benne, és nagy szerencsém volt, mert akkor intenzíven együtt dolgoztam a Rajk Lacival és a Bachman Gáborral (szerk.: a koncert díszlettervezői). A koncert a Budapest Sportcsarnokban volt, óriási díszleteket készítettünk, heteken keresztül próbáltunk kaszkadőrökkel, vokális énekesekkel, táncosokkal. Egy olyan látványos show-elemekkel gazdagított popkoncert volt, ami akkor még nem volt szokás. Mindez egyrészt köszönhető a Hobo Blues Band imázsának, varázsának, illetve Major Tamásnak is.

Akkor már elmúlt több mint 80 éves, alig látott, nagyon súlyos szem problémái voltak. A koncert elején tehát kicsoszogott a szegény Major Tamás. Nem mondhatom azt, hogy lelkes éljenzés fogadta, inkább óriási füttykoncert, mert nem erre vártak. Ők nem irodalmi estre jöttek, hanem egy dögös nagy rockzenére, és ennek ellenére, ahogy uralkodott ott a Tamás, és felolvasta a vadászat alapelveit, valami egészen lenyűgöző volt, és azt hiszem, akkor láttam életemben utoljára őt élőben színpadon, nem találkoztunk többet. Maga a koncert tényleg elsöprő és elemi erejű volt. Ez volt ’85-ben, és egy évre később már, valószínűleg ennek a sportcsarnokbeli előadásnak köszönhettem, hogy a Rockszínház akkori vezetői megkerestek a Jézus Krisztus szupersztárral.

Nagyon nehéz volt megszerezni a jogot, az volt a hazai ősbemutató. Magyarországon sokan ismerték már a zenét, akkor már vetítették a filmet is, de színpadi változat nem létezett. A Rockszínház vezetőinek ezt sikerült megszerezni, keresték a megfelelő rendezőt, és volt egy nagyon izgalmas csapatuk.

Amikor megkerestek, hát persze nem kértem gondolkodási időt, lecsaptam azonnal erre, mint lehetőségre. Nem is hittem, ez tényleg olyan, mint a lottó ötös. Akkor voltam alig több mint 30 éves, és nem is hittem el, ez valóban olyan volt, mint egy csoda. Sosem felejtem el, elvittek engem Százhalombattára, ahol játszották egy vendégelőadásban a Sztárcsinálókat. Ment az előadás, és volt három srác, aki a háttérben vokálozott. Ott középen állt egy hosszú hajú, nagyon jóképű srác, gyönyörű hanggal.

Egyszerűen baromi imponáló volt a megjelenése, és kérdeztem a Miklós Tibit, hogy te, ki az a srác ott? Azt mondja, azt nem tudom, most jött ide, hogy is hívják? És mondták, hogy Sasvári. Mondom, hadd hallgassam meg ezt a srácot. Meghallgattam, és hát a fülem kettéállt, akkorát énekelt. Őszintén szólva a többieket is meglepte, hogy ez a fiú ezt is tudja. És akkor meggyőztem őket: higgyétek el, ebben a srácban van kakaó, meg fogja ezt csinálni. Ez valamikor kora tavasszal történt, a Szegedi Szabadtéri ősbemutatója pedig nyáron volt. Pár hónap alatt olyan fokon átszellemült a feladattól, ettől a szereptől, hogy valósággal ő volt Jézus Krisztus, a szupersztár a színpadon. És ezt ő maga hozta ki magából.

Aztán nagyon sok idő eltelt, amíg ismét egy felkérés nem talált meg, és ez az István, a király 25. évfordulója. Rosta Mária a produkció producere azt találta ki, hogy csináljunk egy olyan televíziós tehetségkutatót, melynek győztesei eljátszhatják a rockopera szerepeit. Valamennyien ledöbbentünk, hogy mekkora nézettsége lett a műsornak és milyen országos üggyé vált, hogy ki lesz az István, a király, és ki lesz a Sarolt, vagy Koppány és Réka. Tekintettel arra, hogy rendezője lehettem ennek a produkciónak, zsűrielnöknek is felkértek ebben a műsorban, hiszen végső soron enyém a döntés, hogy kivel fogok dolgozni.

Igazából már a döntő közelében lehetett érezni, hogy a Pali nem kétséges. Valami olyan elsöprő fölénnyel rendelkezett ott minden többi versenyzővel szemben, hogy nem mondhatnám azt, hogy meglepetést okozott a zsűri döntése, hogy a Feke Palit hozták ki abszolút győztesnek. Akkor azon kívül, hogy ő lett István a király, ő lett a Feke Pali, és megteremtődött egy nagyon komoly rockzenész karrier.

Nagyon várom már az első estet, hogy pár dolgot én is megkérdezhessek tőlük, és megismerjem én és a közönség is a történetek másik oldalát.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo