Papageno Radio
- hirdetés -
Színház SZFE A kuratórium a jogi képviselet lehetőségétől is megfosztaná az SZFE-t – közlemény

A kuratórium a jogi képviselet lehetőségétől is megfosztaná az SZFE-t – közlemény

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Színház- és Filmművészeti Egyetem felmondási idejét töltő vezetőségének közleménye:

- hirdetés -

2020.szeptember 16. napján a kuratórium – a tárgyalásokra való nyitottságát hangsúlyozva – újabb követelésekkel állt elő, csak a legkirívóbbakat említve:

  • elvárja a hallgatóktól az „egyetemfoglalás”, „blokád”, „barikád” kifejezések használatának kiküszöbölését,
  • elvárja az Egyetemre kihelyezett molinók eltávolítását, mondván, hogy azok nem szolgálják az oktatást,
  • „járványügyi okokból” elvárja, hogy az Egyetemen a hallgatók kizárólag az oktatás tartama alatt tartózkodjanak, és végül
  • utasította az Egyetemet, hogy kezdeményezze a jogi képviselőivel kötött szerződés haladéktalan megszüntetését.

Hangsúlyozni sem kell, hogy ez utóbbi lépés bármelyik európai országban ötletként sem merülhetne fel, és semmi mást nem szolgál, mint azt, hogy az Egyetemet meggátolja az egyetemi autonómia védelmében.

Az alábbi linken található hivatkozott dokumentumokkal alátámasztott összefoglalásból is látható, hogy mit tart párbeszédnek a Kuratórium, és mit az Egyetem.

Ide kapcsolódik:
Az első tárgyalás eredménytelen volt – Figyelmeztető sztrájkot tartanak az SZFE-n

Az Egyetem a maga részéről továbbra sem zárkózik el attól, hogy amennyiben annak intézményi és eljárási garanciáit megkapja, tárgyalásos alapon rendezze a kialakult helyzetet. A teljes egyetemi polgárság elkötelezett ugyanakkor amellett, hogy a tanszabadságot és az egyetemi autonómiát minden rendelkezésére álló jogszerű eszközzel megvédje, és az eddigiek mellett újabb eszközöket is igénybe vegyen.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X