Papageno Radio
- hirdetés -
Színház SZFE Berliner Ensemble: „Nem támogatjuk Vidnyánszky egyszemélyes intézményrendszerét”

Berliner Ensemble: „Nem támogatjuk Vidnyánszky egyszemélyes intézményrendszerét”

A Berliner Ensemble igazgató-rendezője, aki a nyomtatott HVG hetilapnak adott interjút, reményét fejezte ki, hogy célt ér a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak mozgalma.

Még szeptember elején számoltunk be róla, hogy Berliner Ensemble az SZFE hallgatóival vállalt szolidaritás jegyében lemondta szereplését a Vidnyánszky Attila által fémjelzett MITEM fesztiválon.

A SZFE kuratóriumának elnöke nyílt levélben reagált a Oliver Reese intendánsnak. Mint írta, a MITEM csapata és ő is nagyon sajnálják, hogy a Berliner Ensemble lemondta a részvételt. „Mindig azt reméltem, hogy bár eltérő a világnézetünk, mégis megértjük egymást, hogy toleránsan és nyitottan tudunk eszmecserét folytatni azokról az értékekről, amelyeket fontosnak tartunk.”

Ide kapcsolódik:
Vidnyánszky Attila nyílt levelet írt a Berliner Ensemble művészeti igazgatójának

Oliver Reese a HVG aktuális interjújában kifejtette, hogy „Zsámbéki Gábor lemondásának, a demokratikus és integratív tárgyalások, egyeztetések hiányának a hírére egyértelmű volt számomra, hogy kinek az oldalán állok. Azért hoztam meg ezt a döntést, mert az SZFE birtokbavételével a kuratórium átlépte a piros határvonalat.”

A rendező elmondta, hogy sokáig tartotta magát a Vidnyánszky Attila által megfogalmazott elvhez, miszerint szakmai, művészi szempontból fontosak a színházi fesztiválok, a vendégszereplések, a nemzetközi csereprogramok, de hozzátette, hogy „sem a Berliner Ensemble értékrendjével, sem az enyémmel nem összeegyeztethető az a fajta egyszemélyes intézményrendszer, amit Vidnyánszky képvisel.

A Vidnyánszky Attila által képviselt nemzeti és keresztény alapokon nyugvó művészetoktatásról elmondta, hogy teljesen ellentétes mindazzal, amit Németország, az ottani színházak többsége képvisel. „Az európai összetartás, a párbeszéd, egység előmozdításán dolgozunk” – tette hozzá.

A teljes interjú a HVG hetilapban olvasható.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X