Amint az már korábban kiderült, eladják az SZFE Vas utcai épületét, ezzel pedig megszűnik az intézmény játszóhelye, az Ódry Színpad is. Az intézmény egykori tanára, Zsámbéki Gábor rendező a HVG hasábjain a következő sorokkal búcsúzott az épülettől és a játszóhelytől.
„Az Ódry Színpaddal, amelyet most a bosszúhadjárat részeként behintenek sóval, vagy több mint hatvan év után visszaadnak Református Egyháznak, 1962-ben találkoztam először. Érettségi után – mivel éppen nem indult rendezőosztály – a Nemzeti akkori kamaraszínházába, a Katona József Színházba mentem díszletmunkásnak.
1100 forint volt a fizetés, igyekeztem kiegészíteni, és elvállaltam, hogy a Főiskola téli fűtésére az udvarban ledobott szenet egy másik fiúval 1,10 méter magas prizmákba rakom. Az Ódry Színpad kis oldalajtaja nyitva volt, sűrűn be lehetett szökni a próbákat nézni. Elbűvöltek a színészek. Emlékszem, amikor Haumann a Woyzecket próbálta.
1963-ban fölvettek, és én mint minden rendezőhallgató, ha át kellett mennem az előcsarnokon, belopakodtam az Ódry nézőterére, hogy megnézzem, kik és hogyan próbálnak. Néha nagyszerű tanárok dolgoztak, akiknél ihletetté váltak a színészek, néha izzadtságos küszködés folyt. Mindet nagyon hasznos volt nézni.
Itt volt minden évnyitó és évzáró. Lehetett lapos, rossz beszédeket hallgatni, és remek, szárnyaló szelleműségűeket, mint Nádasdy, Várkonyi, Ascher beszédeit.
Itt rendeztem a harmad-, negyedéves vizsgáimat, később tanárként, színészosztályok vizsgáit. Itt rendeztem először és elsőként Jókai addig elő nem adott darabját a Thespis kordéját a magyar színjátszás kezdeteiről.
Itt volt… nehéz abbahagyni.
Régen olvastam Barrault A régi színházak lelke című írását. Emlékszem, akkor szentimentálisnak gondoltam, mert azt mondta: a régi színházépületekben benne van minden eljátszott szerep. Most már tudom, hogy így van.
Az Ódryban benne van minden nagy tehetségű növendék felizzása, minden, a szerepével nehezen birkózó színész fogcsikorgató küzdelme, minden varázslatos tanár felpezsdítő munkája, minden olyan vizsgaelőadás emléke, amely hatott az egész színházi életre, és amelynek nagyszínházi változata már meg sem közelítette a vizsgaelőadás gyújtóhatását.
Az Ódrynak szellemisége van. Lerombolása barbárság, és így is fog megmaradni az emlékezetben.
Zsámbéki Gábor az SZFE lemondott tanára, rendező”
