Papageno Radio
- hirdetés -
Színház SZFE „Mostohán kezelték itthon a forgatókönyvírást” – Az új SZFE tanárai között az...

„Mostohán kezelték itthon a forgatókönyvírást” – Az új SZFE tanárai között az M5 csatornaigazgatója is

 Bán Jánost, az M5 kulturális csatorna igazgatóját nemrég nevezték ki a megújult Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárának. A terveiről a Magyar Nemzetnek adott interjút.

Bán János a Fonyódi Tibor vezetésével induló filmíró osztályt oktatja majd, amelyről így nyilatkozott: „fontosnak tartom, hogy a művészi önmegvalósítás mellett az itt végzett írók képesek legyenek úgy elmesélni egy jó történetet, hogy az abból készült film minél több néző érdeklődésére tartson számot és minél több nézőhöz jusson el.”

- hirdetés -

„A jó történet – legyen az filmes, színpadi, novella vagy regénysztori – csak akkor mesélhető el jól, ha az író a képességek, a vele született tehetség mellett a szükséges szakmai tudásnak is a birtokában is van” – fogalmazott.

Ide kapcsolódik:
„Arra kértek fel, amihez értek” – Megszólalt Koltai Lajos az SZFE-s kinevezése kapcsán

„Örök szabály, hogy jó forgatókönyv nélkül ritkán születik jó film, ezt a területet mégis sokáig mostohán kezelték idehaza” – szögezte le a csatornaigazgató.

„Bizonyos filmes zsánerek nem örvendtek különösebb tekintélynek a hazai filmes körökben, én pedig azt remélem, hogy a paletta úgy tud színesedni, hogy az, amiben a magyar film eddig is erős volt, az erős maradjon ezután is” – tette hozzá Bán János.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

X
X