Szakemberek szerint az Uránia nem képes pótolni az Ódry Színpadot

Szerző:
- 2021. február 24.
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad - forrás: WIkipedia

Az Uránia sosem volt valódi színház, a felújítás problémás, a mozit üzemeltető cég pedig nem a SZFE fenntartói alapítványának tulajdona. A Népszava közölt cikket a Színműveszti új játszóhelyéről.

Schwechtje Mihály filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem felmondó tanára szerint az Uránia nem tudja pótolni az Ódry Színpadot, mert egyszerűen nincs erre alkalmas, klasszikus értelemben vett színpada. A rendező szerint ezen a helyzeten egy esetleges, magas költségekkel járó felújítás sem segít.

A Népszava által megkérdezett mozis szakemberek szerint az épület műemlék, így elméletileg nem is lehetne átalakítani, majd hozzáteszik, hogy nincsenek próbatermek, öltözők, semmilyen a színházi működéshez kellő technika.

Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök nemrég azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy az Uránia „egykor színházként működött”, a lap ezzel ellentétben azt írja, hogy az Urániában csak képekkel és filmbetétekkel illusztrált ismeretterjesztő előadásokat, felolvasásokat tartottak, klasszikus színházi előadásokat soha. Az épület 1916 óta moziként működik.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo