Címke: alapítvány

Nyilvánossá tette a Színművészeti a modellváltásnak megfelelő új alapdokumentumait

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa 2020. augusztus 12-én egyhangúlag elfogadta az ITM modellváltással kapcsolatos feladatlistának megfelelően elkészített megújult, a jövőre is érvényesnek tekintett Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint megfogalmazta javaslatát a modellváltás után életbelépő Alapító Okirat szövegére. Ez a két dokumentum a szükséges szerkezeti-adminisztratív elemeken túl világosan meghatározza az egyetemi önrendelkezés kereteit és elveit […]

„Az egyetem egy képviselője sem kapott helyet a kuratóriumban” – Az SZFE szenátusának közleménye

„A sajtóból ismertük meg a leendő fenntartónkat – a Színház- és Filmművészetért Alapítványt – irányító kurátorok névsorát” – írják. A közleményt változtatás nélkül adjuk közre. A névsor világossá tette, hogy a kuratórium megbízója sem a kurátorok személyére tett javaslatainkat, sem a kiválasztásukra kidolgozott szakmai szempontrendszerünket nem vette figyelembe. Szemben a korábban lebegtetett lehetőséggel az egyetem […]

Vidnyánszky Attila lett a Színművészetit fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlése szerint Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. Amint az már az előzmények fényében tudvalevő volt, az egyetem szeptember elsejével működési modellt vált, és alapítványi fenntartásba kerül. Az alapítvány kuratóriumi tagja lesz Vidnyánszky Attila mellett Bacsa György, a MOL […]

Ahol naponta bizonyítják, hogy a zene segít – Így működik a Symphonia Művészeti Iskola

Azt mondja a cigány kislány: „Szeretem a zenét. Amikor ott vagyok, boldogság van bennem.” Azt mondja a zenetanár: „Mindannyiunkat nemesebbé tesz.” A fenti mondatok a Rézangyalok című dokumentumfilmben hangzottak el. A több mint egy órás alkotás a Symphonia Alapítvány által létrehozott zeneiskola, a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola (SAMI) tevékenységét mutatja be. Kiválóan sikerült. Sőt, a […]

Zeneipari háttérmunkásoknak írt ki pályázatot a Fábián Juli Emlékalapítvány

Pályázatot írt ki az elmaradt koncertek, rendezvények miatt nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkások (roadok, hang-, video- és fénytechnikusok, sofőrök, turnémenedzserek) számára a Fábián Juli Emlékalapítvány. A hatmillió forintos keretösszeg alapja a One Future Streamfesttel közös gyűjtés, valamint az ahhoz kapcsolódó egyedi felajánlások összege – közölte Szepesi Mátyás, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Mint elmondta, a pályázaton […]

Hajrába ért az OFF-Biennále és a PAD Alapítvány KÖZKAMRA gyűjtése

Az OFF-Biennále és a PAD Alapítvány április 20-án közös gyűjtést hirdetett meg, melynek célja egy vidéki szegregátum 90 háztartásának megsegítése. A KÖZKAMRA gyűjtésből befolyó összeget az itt élők alapvető szükségleteinek kiegészítésére fordítja majd a térségben régóta munkálkodó PAD Alapítvány, akik a harmadik OFF egyik projektjének gazdái is. A koronaválság hatása a térségben még kritikusabb helyzetet […]

Eötvös Péter: „A Pannon Filharmonikusok szívesen veti bele magát a kortárs zenei feladatokba”

A Pannon Filharmonikusok is csatlakozott azoknak a zenekaroknak a sorába, amelyek egy hosszú távú együttműködés keretében vállalják a közös munkát az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvánnyal, és közreműködnek a mentorkoncertek megvalósításában. A megállapodás részleteiről és az első hangverseny tapasztalatairól Eötvös Péter zeneszerzőt kérdeztük. – Miben áll a jelentősége, hogy a Pannon Filharmonikusok is bekapcsolódik a […]

A Hospice Alapítvány javára koncertezik a Budafoki Dohnányi Zenekar

Január 6-án a Művészetek Palotájában ad rendhagyó koncertet a Dohnányi Szimfonikus Zenekar a Magyar Hospice Alapítvány javára. A Budafoki Dohnányi Zenekar Magyarország legdinamikusabb szimfonikus zenekara. Most a fantasztikus tehetségű Radics Gigivel és a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Szakcsi Lakatos Bélával készülnek közös produkcióra. Radics Gigitől a közönség eddig elsősorban a pop-rock, az r’n’b és a […]

Eötvös Péterrel készült interjúkötet debütált Berlinben

A német fővárosban idén augusztus 30. és szeptember 19. között tartják Európa egyik legnagyobb komolyzenei programsorozatát, a Musikfest Berlint, amelynek keretében egy magyar vonatkozású kötet német kiadása is bemutatkozik. A Parlando – Rubato. Beszélgetések, monológok és egyéb kitérők című kötet 2015-ben jelent meg magyarul, immár pedig a német nyelvű olvasók is szabadon forgathatják a könyvet, […]

Vajda Gergely lett az Eötvös Péter Alapítvány programigazgatója – Interjú

A karmester-zeneszerzővel legutóbb annak kapcsán beszélgettünk, hogy 2018 decemberétől átvette az UMZE Kamaraegyüttes művészeti vezetését, most pedig újabb kihívás elé néz, hiszen hivatalosan is ő látja majd el az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programigazgatói feladatait. Vajda Gergelyt az új feladatokról és az alapítvány munkájáról kérdeztük. – Együttműködése Eötvös Péterrel és az általa létrehozott alapítvánnyal […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo