Címke: bayreuth

Bayreuthban koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Október 23-án, Liszt születésének 210. évfordulójához kapcsolódva ad koncertet Bayreuthban a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar. Az együttes az egykor még Cosima Wagner által létrehozott alapítvány meghívására már korábban is adott koncertet a bajor városban. Most a bayreuthi katolikus plébániát lépnek fel Sebastian Ruf orgonaművésszel közösen. Az 1829-ben alapított zenekar az ünnepi hangversenyen Liszt Ferenc […]

Először vezényel női karmester Bayreuthban

Idén július 25-én veszi kezdetét a Bayreuth-i Ünnepi Játékok. A fesztivált a Dmitrij Csernyakov rendezte A bolygó hollandi nyitja meg, a karmester pedig az ukrán Okszana Linyiv lesz. Az ukrán Okszana Linyiv a fesztivál közel 150 éves történetének első női dirigense. A művész korábban Kirill Petrenko asszisztenseként dolgozott a Bajor Állami Operánál, majd három évadon […]

Az örök Petur – Sólyom-Nagy Sándorra emlékezünk

Természetesen nem Petur bán volt Sólyom-Nagy Sándor legnagyobb szerepe, tizedannyi énekelnivalója sem akadt a Bánk bánban, mint A nürnbergi mesterdalnokok Hans Sachsaként. Egyszer még le is mérte a Wagner-szólamot, hogy büszkén állapíthassa meg: két óra húsz perc. Tudta, aki ép hangszalagokkal végig bírja énekelni és élni Sachsot, mindenre képes a színpadon. Nehéz lenne választani, hogy […]

A német állam átláthatóbbá és hatékonyabbá tenné a Bayreuthi Ünnepi Játékok működését

A német szövetségi állam szerint felül kell vizsgálni a Bayreuthi Ünnepi Játékok eddigi működését. Monika Grütters, a szövetségi kulturális miniszter a mostaninál hatékonyabb szervezetet akar kialakítani. A Bayreuthi Ünnepi Játékok Kft. négy tulajdonosi részre oszlik: a német szövetségi állam, Bajorország és a Bayreuthi Baráti Társaság egyaránt 29-29%-ot, Bayreuth városa pedig 13%-ot birtokol. 2019-ben az állam […]

Waltraud Meier: „Nem elég érthetően kiejteni a szavakat”

Waltraud Meier Wagner erős és érzéki nőalakjainak korszakos megtestesítője, aki huszonhét évesen hódította meg a bayreuthi Zöld Dombot Kundry szerepében, majd harmincöt éven át ünnepelhette a közönség Ortrudként, Sieglindeként és az élete szerepének tartott Izoldaként is.  A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg. A legendás énekesnő minden olyan zenei eszközt felsorakoztat, amelynek elsajátítása a Trisztán […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo