Tehet-e még bármit a művészet egy ennyire eszkalálódott helyzetben? A 2022. szeptember 1. és 13. között zajló PLACCC 2022 Fesztivál programjai erre tesznek kísérletet.
belarusz
Andrij Bondar remekbe szabott esszéje rengeteg új gondolatot generált, illetve ébresztett fel bennem olyat, ami itt volt velem, csak nem közöltem – talán senkivel. Ezeknek egy része fért csak bele a Bondar-féle dolgozat immár két „utószavába”, hát folytatom.
Andrij Bondarnál hagytuk el, aki megemlítette a Puskint ábrázoló óriásplakátot az oroszok által elfoglalt (és szemmel láthatóan „véglegesen” magukhoz csatolni szánt) Herszonban.
Három hónap alatt három belarusz műfordító kolléga hagyott áruló módon itt. Mindhárman, velem együtt tagjai voltak a Belarusz Írók Szövetségének, amit a rezsim tavaly feloszlatott.
Életének 70. évében elhunyt Mikola Aljahnovics belarusz nyelvész, egyetemi docens, költő, műfordító.
Nem tudom, hogy kell az Új világban élni. És úgy látom, hogy ezt egyelőre senki sem tudja. De már benne élünk.
Bár a korabeli Belaruszban a lengyel volt az irodalmi nyelv, Jan Barscseuszki mégis az egyik legőszintébb hazafi volt belarusz földön.
Eddig jól körbelőttem a 19. század belarusz történelmének legfőbb eseményét, az 1863-64-es oroszellenes felkelést. Itt az ideje, hogy a vezetővel Kasztusz Kalinouszkival is foglalkozzam.
Te csak menj tovább egyenesen, a következő keresztutcára ez lesz kiírva: Władysława Syrokomli.
„Brouka, csakúgy, mint mások, igyekezett a Szovjetunióban uralkodó módihoz igazodni, gyakran írt megfelelő ideológiai töltettel. De az igazi Brouka lírai verseiben tárul elénk.”