Címke: belgium

A kukkolásról készült színházi előadás

Az eredeti helyszínválasztás, a hiperrealizmus és a nézői-előadói pozíciót illető kérdések felvetése, a színház, a tánc és a vizuális művészetek közti határok elmosása a kezdetek óta, mintegy húsz éve jellemző a Peeping Tom művészeti vezetőire. Gabriela Carrizo és Franck Chartier 1998-ban találkoztak a Ballets C de la B. társulatában. Korábban mindketten dolgoztak a Rosas és a Needcompany […]

Magyar filmek állnak Belgium legnagyobb filmfesztiváljának fókuszában

A magyar filmipar legfrissebb alkotásainak, valamint az utóbbi évtizedek jelentős, nemzetközi sikereket elért filmjeinek válogatását mutatják be az október 9-én kezdődő 45. Genti Filmfesztiválon a brüsszeli Balassi Intézet és a Magyar Nemzeti Filmalap együttműködésével. Vitézy Zsófia, a brüsszeli Balassi Intézet igazgatójának tájékoztatása szerint Belgium legrangosabb filmszemléjének magyar filmekre fókuszáló kínálata összefoglalja a magyar filmgyártás nemzetközi […]

Nyáron látogatható Brüsszelben a királyi palota

Július 21-ét, a belga nemzeti ünnepet követő naptól szeptember elejéig idén is  látogatható Brüsszel központjában a királyi palota. Céljuk ezzel megmutatni a nagyközönség számára, hogy a mindenkori belga király hivatali rezidenciája „távolról sem egy rideg hely, hanem egy élettel teli helyszín, ahol a nagybetűs Történelem íródik”. A brüsszeli királyi palota a Grand Place-tól rövid sétányira […]

Pusker Éva: „A kortárs zene révén formálhatjuk ezt a mai kort, az életünket”

Rendszeres brüsszeli koncertlátogatóként hamar a látókörünkbe kerül néhány a pályájuk elején járó magyar zenész, akikkel különböző formációkban gyakran találkozhatunk. Egyikük Pusker Éva hegedűművész, az Amôn Kvartett második hegedűse, aki kamarazenészként és a Flandria Szimfonikus Zenekar tagjaként Belgium-szerte folyamatosan koncertezik. Interjúnkban brüsszeli szakmai életéről, a Királyi Konzervatóriumban szerzett tapasztalatairól és zenei ízlésről is kérdeztük. – Legutóbb […]

Bemutattak egy ismeretlen Ysaÿe-szonátát

A brüsszeli konzervatórium bárki számára megtekinthetővé tette Eugène Ysaÿe újonnan felfedezett, szólóhegedűre írt szonátájának kéziratát és átírt változatát is. Az újonnan felfedezett művet Philippe Graffin hegedűművész mutatta be a belga fővárosban. A facsimile és az átírás itt lapozható végig A darabot, amelyet a hegedűművész egy, a brüsszeli konzervatóriumnak adott hagyatékban talált, Ysaÿe az Ötödik és a Hatodik […]

Karmesternő kerül az egyik legfontosabb belga zenekar élére

A brit Elim Chang 2019 októberétől vezeti az Antwerpeni Szimfonikus Zenekart. Elim Chang a Michigani Egyetemen tanult. 2014-ben ő volt az első nő, aki megnyerte a Donatella Flick Karmesterversenyt, ennek egyik díjaként lehetett a Londoni Szimfonikus Zenekarnál asszisztens, ahol Valerij Gergijevvel, Michael Tilson Thomasszal és Daniel Hardinggal dolgozhatott. Jelenleg a svéd Norrlands Opera első karmestere, és […]

Koncertmester kerestetik

A Belga Nemzeti Szimfonikus Zenekar koncertmestert keres. Jelentkezési határidő: 2018. április 14. A próbajáték időpontja: 2018. május 2. Részletek a pályázatról ide kattintva olvashatók.

„Egy elkészült alkotásban a művész egész addigi élete benne van”

Nicolas Timar Belgiumban élő magyar származású absztrakt szobrászművésszel beszélgettünk, aki az 1956-os forradalom után, középiskolás tanulmányait megszakítva hagyta el Magyarországot. Életútja Ausztrián át Franciaországba, onnan a Virgin-szigetekre vezetett, majd rövid afrikai kitérő után érkezett meg Belgiumba, ahol családjával 1970 óta él. 

A verseny, amit minden belga a magáénak érez

A héten a fináléjába ért a nemzetközi Erzsébet Királyné Zenei Verseny, amely közel 80 esztendeje kerül megrendezésre évről évre Brüsszelben, és a klasszikus zene népszerűsítésének belga zászlóshajója. Ennek kapcsán beszélgettünk a verseny művészeti koordinátorával, Nicolas Dernoncourt-ral. Talán túlzás nélkül állítható, hogy a verseny ideje alatt egész Belgium a klasszikus zene lázában ég, aminek legfőbb oka, […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo