A kőszínház előtti világ legnagyobb magyar színésznőjéről, Déry Istvánné Széppataki Rózáról szóló 2022-es tévéjátékot március 13-án mutatja be a Duna.
bemutató
Álló tapssal köszönte meg a közönség szombaton (február 25-én) a székesfehérvári Városháza Dísztermében a Tizenkét dühös ember döntését.
A Beszélnünk kell Kevinről a Budaörsi Latinovits Színház legújabb bemutatója. Az előadást Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezi Pelsőczy Rékával a főszerepben.
A következő tíz napban Cserhalmi György vezetésével és a Tizenkét dühös emberrel a székesfehérvári Városháza Díszterme színházzá változik.
Sok kicsi sokra megy, és nem is olyan kis dolgok, amik a Radnóti Színházban történnek 2023 kezdetén.
Az Orlai Produkció következő bemutatója, a Jaj, Nagyi! érzékeny, bensőséges és szeretetteli kamaradarab Molnár Piroskával a címszerepben.
A Baltazár Színház októberi ősbemutatója, a Kvantumtorna folytatja az évek óta megkezdett alkotói koncepciót, amely szerint magyar szerzők műveit állítja színpadra.
Körner Tamás 37 cikkben osztotta meg legemlékezetesebb személyes történeteit, melyek most összegyűjtve, könyv alakban is megjelennek.
Henrik Ibsen Solness és Molnár Ferenc Liliom című drámájának olvasópróbáival vette kezdetét a 2022/2023-as évad az Örkény István Színházban.
2022. június 1-én mutatják be a Magyar Zene Házában Zarándy Ákos Bartók Béla Mikrokozmosza által inspirált hangszeroktatási víziója.