Intermezzo Hetedik alkalommal jön A zene éjszakája Idén már hetedik alkalommal telnek meg klasszikus zenével Budapest felkapott kávézói, pubjai.
Intermezzo Ismét a világ 10 legjobb szimfonikus zenekara közé választották a BFZ-t A Budapesti Fesztiválzenekar egyetlen nem nyugat-európai, illetve nem amerikai zenekarként a 8. helyen végzett a Bachtrack szavazásán.
Intermezzo A Hősök terén, ingyenes koncerttel kezdi az évadot a Fesztiválzenekar Szeptember 2-i ingyenes szabadtéri koncert évadindító is: ez lesz Fischer Iván és a Fesztiválzenekar első hazai hangversenye a 40., jubileumi szezonjukban.
Zene Mélyre merülni a bensőségességben – interjú Patricia Petibonnal Debussy Pelleas és Melisande című operája szeptemberben több alkalommal is látható lesz a Müpa színpadán Fischer Iván rendezésében. A nem mindennapi előadás egyik főszereplőjét, Patricia Petibon világhírű szopránt kérdeztük.
Európai Hidak Idén Róma érkezik Budapestre az Európai Hidak keretében A szeptember 22-től 27-ig tartó eseménysorozat ezúttal is klasszikus és világzenével, irodalmi esttel és kihagyhatatlan filmekkel várja az érdeklődőket.
Intermezzo Oláh Patrik nyerte a BFZ és a Főváros közös zeneszerző-pályázatát A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzatának közös zeneszerző-pályázatán a Junior Prima díjas Oláh Patrik végzett az első helyen.
Intermezzo Családi nappal zárja a szezont a BFZ Június 3-án 11 órától 19 óráig az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park minden szegletében a muzsikáé lesz a főszerep a BFZ zenei vásár és családi napján.
Intermezzo Álló ováció kísérte a Budapesti Fesztiválzenekar európai turnéját Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után.
ARTE blog Közvetítés – A lipcsei Gewandhausban lép fel a Fesztiválzenekar Az ARTE csatornán május 23-án 20 órától élőben lehet követni a Budapesti Fesztiválzenekar turnéjának zárókoncertjét a lipcsei Gewandhausból. Fischer Iván Mahler IX. szimfóniáját vezényli majd.
Intermezzo Rácz Zoltán: „Igazi polihisztort ismerhettem meg Ligeti Györgyben” Mit keres 100 metronóm egy színpadon? Hogy simul bele egy zenei anyagba az oroszlánbőgés? A Budapesti Fesztiválzenekar Ligeti100 című koncertjéről Rácz Zoltánnal beszélgettünk.
VEB 2023 Régészeti programokkal, beszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel vár Veszprémben a Múzeumok Éjszakája