Címke: bíróság

Jogszerűnek ítélte a Kúria az SZFE tanárainak sztrájkját

A Kúria a héten megerősítette, amit az ügyben korábban eljárt Fővárosi Ítélőtábla már kétszer is megállapított: jogszerű volt az SZFE tanárai által tavaly szeptemberben kezdeményezett sztrájk – tájékoztat a tanárokat jogilag képviselő Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) közleménye. „A Kúria elismeri, hogy a dolgozók nem csak az alacsony bér, vagy a rossz munkakörülmények ellen […]

Mégis bizonyíthatják az SZFE diákjai, hogy tanultak a blokád alatt

A Fővárosi Törvényszék március 10-i ítéletében a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak adott igazat, az Oktatási Hivatalt pedig új eljárás lefolytatására utasította. Az Oktatási Hivatal (OH) kellő indok nélkül akadályozta meg 2020 novemberében, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai betekintést nyerjenek a saját oktatásuk jogszerűségét vizsgáló ellenőrzésbe – írja március 10-i ítéletében a […]

A kuratórium a bíróságon támadja az SZFE sztrájkját

A Színház- és Filmművészeti Egyetem legfrissebb tájékoztatása szerint a sztrájktárgyalások 4. napja következményeként a kuratóriumot képviselő ügyvédi iroda felszólítja az egyetem kancellárját, adjon meghatalmazást arra, hogy a bíróságon az egyetem munkáltatójának a nevében megtámadhassák a dolgozók sztrájkját.  Az egyetem közleményét az alábbiakban közöljük: „A mai napon a sztrájkbizottság ismét tárgyalt a munkáltatókkal a sztrájkkövetelésekről. A […]

Félmillió fontra perli a táncosnő az iskolát, mert nem tanította meg az emelésekre

A 26 éves Charlotte Vanweersch a Kenti Egyetem táncfakultását ötszázezer fontra perli. A táncosnő úgy véli, bizonyos dolgokat nem tanítottak megfelelően, ezért forog veszélyben a karrierje.  A Northern School of Contemporary Dance az egyik legmagasabban jegyzett kortárstánc-főiskola Nagy-Britanniában. Charlotte Vanweersch is ennek az intézménynek a növendéke volt. 2015 novemberében az egyik óráján fel kellett emelnie […]

Rejtélyekkel és leleplezésekkel indult 2020 – heti hírösszefoglaló

A hátunk mögött hagyott egy hét két évet jelentett: 2019 utolsó és 2020 első napjait. Karácsony és szilveszter között több összefoglaló cikkben idéztük fel az elmúlt év legérdekesebb, legfontosabb, sőt legviccesebb eseményeit azzal az összművészetiséggel, amit olvasóink megszokhattak tőlünk. Azt gondoltuk, ezek a napok eseménytelenül telnek majd a bejgli- és a pezsgőmámor között, de az […]

Előnytelen fotók miatt személyiségi jogainak megsértéséért perelt a brácsás

A hannoveri tartományi színház zenekarának brácsása munkaügyi bíróságon perelte be a zenekart azért, mert véleménye szerint a műsorfüzetben róla előnytelen fotót közöltek, és ezzel a személyiségi jogaiban megsértették. A felperes szerint az új fotós képeit nem láthatta a zenekar. A brácsás és a színház megegyezett abban, hogy a színháznak a jövőben a megjelenések előtt a […]

Vasárnapra kiírt zenekari próba miatt indított pert egy brácsaművész

A Bielefeldi Filharmonikusok egy konferenciateremben adott koncertet. A vasárnapi hangversenyt megelőzően helyszíni próbát írtak ki. A zenekar brácsása ezért beperelte a zenekart fenntartó várost: véleménye szerint ez ellentétes a szerződésükkel, amely a vasárnapokra csak alkalmi fellépéseket engedélyez, próbát nem. A Bielefeldi Filharmonikus Zenekart 1901-ben alapították, jelenleg 67 tagja van. A brácsaművész, aki a fenntartót beperelte, […]

A világhírű tervezőiroda perli a párizsi koncerttermet

A világhírű építész, Jean Nouvel irodája beperelte a Párizsi Filharmóniát (Philharmonie de Paris). Az ok anyagi természetű. A hangversenytermet 2006-ban 173 millió eurós büdzsével tervezték, a 2015. január 14-i megnyitóra viszont már 386 millió euróra rúgott a költségvetés. A koncertterem menedzsmentje 2017 áprilisában nyújtott be Jean Nouvel irodájának egy 170,6 milliós számlát, ami a határidő-túllépés […]

Bíróság döntött egy bécsi kabarista gyűjteményét képező Schiele-akvarellek tulajdonjogáról

Fritz Grünbaum, bécsi kabarista 449 darabból álló műgyűjteményének részét képezte két Schiele-festmény, a Nő fekete kötényben (1911) és az Arcát eltakaró nő (1912). A gyűjteményt az örökösök állítása szerint náci fosztogatók szerezték meg, miután Fritz Grünbaum 1941-ben meghalt egy koncentrációs táborban. A festmények tulajdonjoga miatt lezajló bírósági tárgyalásról a New York Times tudósított. A bíróság szerint bizonyítható, hogy a […]

Két és fél évre ítélték Moszkvában a Repin-festmény megrongálóját

2019-ben két és fél évi szabadságvesztésre ítélte az illetékes moszkvai kerületi bíróság Igor Podporint, aki 2018 májusában a Tretyjakov Képtárban megrongálta Ilja Repin Rettegett Iván és fia 1581. november 16-án című képét. Podporint az orosz kulturális örökség egy darabjának megrongálása címén ítélték el. A 38 éves férfi a bíróságon korábban azt állította, hogy az alkotást, […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo