Intermezzo A LOVIE Awards döntőjébe került a Concerto Budapest koncertfilmje A Keller András művészeti vezetésével és Szabó Stein Imre rendezésében közvetített 2024-es Mozart-nap a Music & Entertainment in Film & Video fő kategóriában került a döntőbe.
Mozart Planet Vashegyi György: „Sokat köszönhetek a francia romantikának” A francia romantikus operairodalom egyik kiemelkedő előadóművésze, Aude Extrémo áriaesttel érkezik a Concerto Budapesthez június 6-án. A zeneakadémiai koncert karmesterével, Vashegyi Györggyel a próbák szünetében beszélgettünk.
Promóció Szabó Stein Imre: „A zene kollektív művészet” A Concerto Budapest hetedik Mozart-napjának zárókoncertje hazai és nemzetközi platformokon is élőben lesz követhető március 3-án 19.30-kor. Az esemény hátteréről az élő adás rendezőjével, Szabó Stein Imrével beszélgettünk.
Mozart Planet Szergej Krilov: „A spanyol népzene az egyik legkifejezőbb muzsika a világon” Szergej Krilov legutóbb 2021 októberében lépett fel a Concerto Budapesttel, akkor Sosztakovics első hegedűversenyét játszotta, ezúttal pedig, január 13-án, Lalo Spanyol szimfóniájában lép fel Keller András együttesével. Az orosz hegedűművésszel a próbák szünetében beszélgettünk.
Mozart Planet Lucas Debargue: „A kamarazenében otthon érzem magam” Lucas Debargue a Concerto Budapest októberi 14-i koncertjén Mozart, Beethoven és Messiaen kamaraműveit játssza Keller Andrással, Fenyő Lászlóval, Klenyán Csabával, Horváth Bélával, Mohai Bálinttal és Tóth Bálinttal közösen.
Mozart Planet Gidon Kremer: „Mindennél fontosabb, hogy hűek legyünk önmagunkhoz” A Mozart Planet blogon ezúttal Gidon Kremer beszél személyes benyomásairól, érzéseiről, ezzel is közelebb hozva az olvasókat a zene világához a saját zenei kaleidoszkópján keresztül.
Intermezzo Ötödik alkalommal rendezi meg a Mozart-napot a Concerto Budapest A Concerto Budapest április 3-án ötödik alkalommal rendezi meg a Zeneakadémián az egyedülálló Mozart-napot.
Intermezzo Thomas Zehetmair: „Ebben a műben egyszerűen csak megtörténnek a dolgok” Thomas Zehetmair Alban Berg Hegedűversenyét játssza Keller András vezényletével február 11-én és 12-én a Zeneakadémián. A művésszel a Concerto Zeneházban beszélgettünk.
Cziffra Fesztivál Cziffra György 1956-os Grieg-felvételét idézi meg a Concerto Budapest ünnepi koncertje A Cziffra György-emlékév december 29-i ünnepi programjaként különleges műsorral készül a Concerto Budapest.
Live Közvetítés – Szeptember 16., 19:30 – Olga Kern és a Concerto Budapest Kiderült, hogy kik jutottak a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny elődöntőjébe. A megmérettetés második fordulója után a Concerto Budapest a verseny egyik zsűritagjával, Olga Kernnel ad közös koncertet a Zeneakadémián. A hangversenyt élőben közvetítjük. Az orosz-amerikai Olga Kern generációjának egyik legelismertebb zongoraművésze. Amerikai karrierjének kezdete és a világhírnévbe való berobbanása a Texas állambeli Fort Worth-ben megrendezett […]
VEB 2023 Régészeti programokkal, beszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel vár Veszprémben a Múzeumok Éjszakája