Milyen ma a népzene, és milyen ma népzenésznek lenni? Dénes Károly bőgőst kérdeztük a Magyar Zene Háza október 1-jei Rendek között, vonók mögött – Népzenész sorsok a 21. századból című előadásáról.
előadás
A Színházi Kritikusok Céhe idén 44. alkalommal, a Katona József Színházban adta át a Színikritikusok…
A VIDOR fesztiválon, a a Szemle Pluszon is díjazták a Miskolci Színház előadásait és alkotóit, egyikük a Színikritikusok díjára is esélyes.
Ötven ezren látták a Operaház nyári produkcióit; a nemzeti ünnep előestéjén pedig a Magyar Állami Operaház Mítosz & történelem című szezonja ért véget.
Öt nap kulturális kaland színházi előadásokkal, koncertekkel és gyermekprogramokkal – július 19. és 23. között a harmadik Déryné Fesztiválon.
Az Artus Kortárs Művészeti Stúdióban mutatkoznak be a MITEM fesztivál meghívására a lengyel Grotowski Institute művészei. Előadásaikat a Színházi Olimpia keretében Performing Poland címmel láthatjuk június 9. és 11. között.
Sokat utaztam és utazom autóstoppal, aminek köszönhetően hihetetlen sok és sokféle emberrel kerültem szorosabb kapcsolatba. Ezekről az élményekről szeretnék mesélni előadásaimban.
Megkezdődtek az Emma című darab próbái, amelyet Dávid Attila saját maga jegyez és állít színpadra az Örkény Stúdióban. A premierre a következő évadban, 2023 őszén kerül sor.
A gödöllői Kastélyszínházban áprilisban öt alkalommal, júniusban négy alkalommal kerül bemutatásra a Négyszögletű Kerek Erdő a Scene-műhely előadásában.
Jane Goodall május 9-én mutatja be Magyaroszágon A remény könyve című új kötetét és előadást is tart az ELTE Lágymányosi Campusán.