Az észak-macedóniai 21. Nemzetközi Színházi Fesztivál az Európa Színésze-életműdíjjal tünteti ki július 6-án Eszenyi Enikő színésznőt – olvasható a fesztivál honlapján.
eszenyi enikő
Amint azt a sajtó nyilvánosságra hozta, a Játékszín február 22-i fotóspróbáján baleset történt. Eszenyi Enikő szilánkos csuklótörést szenvedett, sérülését szerda este operációval állították helyre.
A Csodálatos vagy, Júlia! című Maugham-adaptációt február 25-én mutatja be a Játékszín, a címszerepet Eszenyi Enikő játssza.
Többéves kihagyás után újra színpadra lép Budapesten is Eszenyi Enikő, a Játékszín Csodálatos vagy, Júlia! című bemutatójában játssza a főszerepet.
Lengyel Tamás színművész többoldalas, a Fővárosi Önkormányzattól igényelt dokumentumot tett közzé Facebook-oldalán, mely a Vígszínház egykori vezetője, Eszenyi Enikő ellen felhozott vádakat vizsgálta.
A színész Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában mesélt karrierjéről a főiskolás évektől a Nemzetin…
A Vígszínház évadnyitóján bejelentették: a színházat érintő botrányok után, a járvánnyal nehezített helyzetben ideiglenesen kinevezett…
„Eszenyi Enikő bár már egy ideje már nem a Vígszínház igazgatója, továbbra is dönthet a…
Milyen út vezet Nagymuzsalyból a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál díjáig vagy éppen Kazanyból a Rómában…
Továbbra sem nyilvánosak az Eszenyi Enikő ügyében lefolytatott vizsgálatok eredményei, ugyanakkor egy szó van egy…