Áprilisban kassai sorozattal indult útjára a Fonó V4-es klubhálózata. Szeptember 23-25. között Krakkóban várják a közönséget.
fonó budai zeneház
A Fonó gondozásában jelent meg Básits Branka első szólólemeze az Én Csépem címmel, amelyen a szülőfalujában, Szigetcsépen készített szerb népzenei gyűjtéseket vette alapul és dolgozta át magán az évek során.
Már-már hagyomány a Fonóban, hogy a város legnagyobb szilveszteri vonós táncháza után januárban a déli szláv népek szokásai szerint is elbúcsúztatják az óévet és köszöntik az új esztendőt!
Válogatás Bartók nyárádmenti gyűjtéseiből, a népi hegedűjáték sokszínűsége, a táncok legjava és lélekemelő gondolatok a…
Az idén 25. születésnapját ünneplő Fonó negyedik alkalommal kapta meg a MagyarBrands díjat Kiváló Fogyasztói…
Négynapos különleges rendezvénysorozattal indítja évadát a Fonó Budai Zeneház. Az idén 25 éves intézmény Folkfőváros…
A három fiatal zenész alkotta Terra Profonda illúziószerű szövegekre épülő, sokszor a szabadzene határain mozgó…
Május 22-én kezdődik és 25-én estig tart a 10. jubileumi Budapest Folk Fest. A Fonóhoz…
2014-ben jelent meg a RÉV zenekar legutolsó albuma Révület címmel, öt év után – Lakatos…
Mindkét vezető nemzetközi világzenei toplistán dobogós májusban a menekült zenészekből álló Refugees for Refugees zenekar.…