Címke: halász péter

Halász Péter: „Nem aggódom az opera jövőjéért”

Halász Péter augusztustól az egyik legjelentősebb német dalszínház, a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein állandó karmestereként folytatja pályafutását. A dirigensnek korántsem ismeretlen a német nyelvterület zenés színháza, hiszen több ízben dolgozott már ott. Ezen apróból beszélgettünk az új kihívásokról, a zenés műfaj előtt álló lehetőségekről és kiderül az is, hogy mi történik, ha megnyomjuk a […]

Halász Péter

Bernben és Rigában debütál Halász Péter karmester

Az Operaház egykori fő-zeneigazgatója január 19-én Bernben, február 6-án pedig a lett fővárosban mutatkozik majd be. Mindkét alkalommal Puccini Pillangókisasszonyát vezényli.  A Nigel Lowery rendező által jegyzet darab premierjét január 19-én tarják a svájci Konzert Theater Bernben, amiből a Berni Szimfonikusok élén Halász Péter összesen nyolc előadást vezényel február végéig. Rigában szintén Puccini klasszikusával áll […]

Héja Domonkos

Három opera, három fő-zeneigazgató

Három egymást követő este (január 29-31.) egy-egy mesterművet hallhat három különböző szerzőtől az operakedvelő közönség. Ebben még nincs semmi meglepő. A megszokottól eltérően azonban ennek a sorozatnak nem az Operaház vagy az Erkel Színház, hanem a Müpa ad otthont. Sőt, a hármas szám olyannyira meghatározó, hogy az Otello, Az árnyék nélküli asszony és a Turandot […]

Halász Péter

Halász Péter: „Nagyon büszke voltam az első szigetkörömre”

Szeptember 10-én futóverseny keretében mérhetik össze erejüket a hazai klasszikus zenei élet legismertebb művészei. Sorozatuk következő részében Halász Péter karmester mesélt az iskolai testnevelés órákról, valamint arról, hogy a futás mellett milyen sportokkal lehet egyensúlyba hozni egy karmester életét. A Papageno Varázsfutoda 2019-ben is várja a muzsikusok nevezéseit: – Mikor kezdődött a futás iránti elhivatottságod? – Egészen pontosan […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo