Címke: jó kérdés

Finanszírozástól a színházi felsőoktatásig – kultúrpolitikától sem mentesen zárul a Jó kérdés

A Magyar Színházi Társaság aktuális témákat feldolgozó beszélgetéssorozata, a Jó kérdés idén rendhagyó módon zárja évadát. Május 17-én és 18-án a Papageno Facebook-oldalán élőben közvetített öt tematikus beszélgetésben a meghívott vendégek a pandémia hatásait elemzik, de szó esik az újraindulás kihívásairól is. A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozata a 2017/2018-as évadban indult azzal a […]

Az emberi méltóság a színházi alkotófolyamatban sem sérülhet

A Jó kérdés legutóbbi alkalmával két színház nemrég nyilvánosságra hozott etikai kódexe kapcsán beszélgetett Seres Gerda újságíró Csőre Gábor színművésszel, aki részt vett a Vígszínház etikai kódexének kidolgozásában, Gemza Péterrel, a debreceni Csokonai Színház igazgatójával, ahol szintén nemrégiben készült el egy etikai kódex, valamint dr. Rihay-Kovács Zita jogásszal, a Biztonságos Terek Alapítvány létrehozásában is közreműködő […]

A színházi etikai kódexekkel foglalkozik a következő Jó kérdés

Mérföldkövet jelent-e, ha elkészül egy színház etikai kódexe? Milyen szempontokat kell figyelembe venni az elkészítésénél? Mi a cél a létrehozásával? Milyen megtörtént események ellenében, és milyen jó gyakorlatok érdekében készül el egy ilyen dokumentum? A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatában áprilisban a színházi etikai kódexek témáját járja körül. Az első zaklatási ügyek nyilvánosságra kerülése […]

Frissen kinevezett igazgatók voltak a Csináljunk színházat! vendégei

A Pécsi Nemzeti Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház vezetésére az elmúlt év végén írtak ki pályázatot. A két újonnan kinevezett igazgató, Lipics Zsolt, illetve Szabó Tibor belülről, a társulat színművész tagjaként adták be pályázatukat. Márciusban ők voltak a Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozának vendégei, akiket Csizmadia Tibor motivációikról és terveikről is kérdezett. […]

„Az ember összenő a munkákkal” – látványtervezők voltak a Jó kérdés vendégei

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatának legutóbbi vendége három látványtervező, Antal Csaba, Balázs Juli és Balla Ildikó volt. Az apropót a Látványtér kiállítás adta, de a tárlat mellett a szakma jelenlegi és jövőbeli helyzetéről, lehetőségeiről és változásairól is esett szó. Nemrég ért véget a járványhelyzet miatt idén online megrendezett Látványtér, a MALÁT (Magyar Látvány-, […]

A márciusi Jó kérdés fókuszában a látványtervezés áll

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatának következő alkalma a látványtervezésről szól. Az apropót az online megrendezett Látványtér kiállítás adja, de a nemzetközi kitekintés sem marad el. Március 16-án Antal Csabával, Balázs Julival és Balla Ildikóval beszélget Seres Gerda újságíró. A Jó kérdés beszélgetéssorozat első évadában már foglalkoztunk a színházi látvány témájával, akkor Bányai Tamással, […]

„Minden darab tükröt tart a társadalomnak”

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatának februári alkalmával Németh Ákos, Spiró György és Székely Csaba drámaírókkal beszélgetett Seres Gerda a történelmi traumáinkat fókuszba állító kortárs magyar drámákról. Németh Ákos, Spiró György és Székely Csaba egyetértett abban, hogy egy drámaíró, függetlenül a témától, mindig az emberről ír, ebből következően pedig az, hogy sikerül-e egy drámának […]

A változó időben – A Jó kérdés beszélgetéssorozat témája az SZFE helyzete volt

A Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata, a Jó kérdés szeptember óta folyamatosan napirenden tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásának ügyét. Legutóbb Csató Katával és Upor Lászlóval, az egyetem oktatóival, valamint Antal Bálint ötödéves színházrendező szakos hallgatóval a hogyan tovább-ról beszélgetett Seres Gerda újságíró. Minden alkalomra rányomta a bélyegét a bizonytalanság, hiszen nem lehetett látni a […]

Kortárs drámák történelmi traumákról

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatában ezúttal a múltfeldolgozás lesz a téma. A vendégek: Németh Ákos, Spiró György és Székely Csaba. Két évvel ezelőtt már volt egy beszélgetés arról, hogyan és milyen céllal tematizálja az elmúlt száz év történelmi traumáit a magyar színház. A kérdés továbbra is izgalmas, ezért néhány friss dráma kapcsán ismét […]

Hogyan tovább? – Az SZFE helyzetéről szól a februári Jó kérdés

A Színház- és Filmművészeti Egyetem aktuális helyzete lesz a Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatának február 9-i témája. Vendégeink: Csató Kata és Upor László, az intézmény oktatói, valamint Antal Bálint hallgató. A Magyar Színházi Társaság szeptember óta napirenden tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásának ügyét. Külső és belső nézőpontból vizsgáltuk az eseményeket: a SZFE […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo