Jordi Savall a 2018-ban felvett lemezen a tőle megszokott igényességgel szerkesztetten ismerteti Velence zenei történetét,…
jordi savall
A Szépművészeti Múzeum Michelangelo rajzművészetének szentelt kiállításával, egy igazi zenei ínyencséggel, Muszorgszkij Hovanscsina című művével,…
Jelen lenni itt és most. Kapcsolódni önmagunkhoz és egymáshoz. Felfedezni a múltat, és megérteni rajta…
Sok olyan filmet ismerünk, amelyek meghatározták egy-egy korszak divatját. Ezek a trendek aztán évtizedekkel később…
2019 tavaszán a vertikális tánc úttörője, azaz az amerikai BANDALOOP is a magyar fővárosba látogat,…
A 2011-ben elhunyt Montserrat Figuerasnak emléket állító parkot Barcelonában kereshetjük fel. A barokk vokális zenei…
Jordi Savall a tőle megszokott igényességgel szerkesztetten ismerteti Velence (zenei) történetét, míg Anouar Brahem, az…
A Gramofon toplistájának élére decemberben két korszakos művész, Jordi Savall és Charles Lloyd lemezei kerültek.…
Egy a Ramon Llull emlékév tiszteletére megjelent igényesen kivitelezett poliglott tanulmánykötet, két CD-melléklettel, és Chris…
A katalán zenész Orpheus XXI projektjének célja többek között az, hogy a közel-keleti menekült zenészek…