Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál. 5 napon át, 11 helyszínen, több mint 70 ingyenes program várja a kultúra szerelmeseit július 19. és 23. között Sátoraljaújhely és környékén.
kis domonkos márk
3 éve indult útjára a Déryné Program. Ennek apropóján, valamint a Színházi Világnaphoz kapcsolódóan március 28-án Lakitelken, a Nemzeti Művelődési Intézetben tartottak szakmai konferenciát.
Az indulás óta már több mint 200 000 nézőt sikerült színházi élménnyel megajándékozni a Déryné Programnak köszönhetően.
Jánosi Ferenc Szemet szemért című krimijével mutatkozik be decemberben a Déryné Program drámaírókat mentoráló ösztöndíjprogramja. Kis Domonkos Márkkal, a Déryné Program igazgatójával, az előadás rendezőjével beszélgettünk.
Szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont a Déryné ifjasszony című előadásból készült tévéjáték premierjének.
2020-ban indult el a Déryné Program Vidnyánszky Attila szakmai vezetésével, aki a program igazgatójának Kis…