Ma három éve, hogy a KultúRecept első adását megosztottuk. Ezt a születésnapot azzal ünnepeljük, hogy egyrészt egy hosszabb kihagyás után újraindulunk, másrészt ezentúl podcast formában is elérhetővé tesszük beszélgetéseinket a Papagenón.
kultúrecept
Bereményi Géza és Kovács Krisztina Apacsok című darabját július 28-án és 29-én mutatják be az Agóra Veszprém Kulturális Központban.
A mai részben ismét Újvidékre látogatunk. Az Egy másik Róma című előadásunk tavalyi nagy vajdasági turnéja után ismét visszatértünk szeretett városunkba.
Itt a legújabb Portré, melyben ezúttal négyen ültek le beszélgetni: Jókai Ági, Faltay Csaba producer, valamint Dobri Dániel és Mátyássy Szabolcs zeneszerzők.
A KultúRecept következő vendége Balázs Ádám zeneszerző, akinek egyik művét ősbemutatóként játszották a New York-i Carnegie Hallban.
A KultúRecept e heti részében arra keressük a választ, hogy miért nem volt egy évig Nyitott Ablak? Ki mivel töltötte az idejét? Van-e barátság férfi és nő között?
Nagy visszatéréssel indítjuk a 2023-as évet itt, a KultúRecepten, hiszen az egyik legkedvesebb műsorunk, a Portré ezúttal a Műcsarnokban forgott.
Ezt a részt alig egy hete rögzítettük, az Egy másik Róma operafilmünk forgatásának utolsó napján. A videóban Gyimesi Domonkos, a film rendezője, valamint Dobri Dániel, a zeneszerző válaszolnak Jókai Ági kérdéseire.
A héten ünnepeltük a második születésnapunkat a KultúReceptnél, amelyről Facebook-oldalunkon olvasható egy bővebb írás.
Ebben a részben több szereplő, szervező és az előadás rendezője is beszél arról, mit jelent számára az Egy másik Róma története.