Címke: kultúrpolitika

Hogyan akart Aczél György új Nemzeti Színházat építeni?

1964. február 13-án a magyar televízióban Szepesi György beszélgetett Sarlós Istvánnal, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága elnökével, aki bejelentette, hogy lebontják a Nemzeti Színházat. Az újságoknak azt az utasítást adták: „Nem gyászolni. Nem írni, minél kevesebb hírt adni.” Persze, ez nem az a hír volt, amiről nem lehetett nem írni. A Népszínházat, a későbbi Blaha Lujza téri […]

Mennyit ér a világ legnépszerűbb múzeumainak listája?

Bencsik Barnabással nem először találkoztak az artportal : képző hallgatói, hiszen az általa Csörgő Tündével vezetett Glassyard Gallery adott helyet a sorozatot nyitó estnek, amelyen Szoboszlai János a képzőművészet gazdasági alapjairól beszélt. Ha úgy vesszük, Bencsik Az „art world” szerkezete: a művészet globálissá válása című előadása éppen erre a prezentációra épült a Hidegszoba Stúdióban. Egy […]

Fekete lufik és színes jelszavak – az artportal : képző kurzusán jártunk

A falon kisdedóvók, szerelmesek, szélfútta fák, traktoristák és gyártósorok. Nemes Csaba Folyamatos múlt című, egyébként már bezárt, de az este kedvéért „kint feledett” tárlata az ötvenes-hatvanas évek holland és hazai fotókönyveiből kiragadott nagyításokat kínál. Keletet és nyugatot teszi egymás mellé. És meglepően hasonlónak találtatnak. És mintha a helyszín is erre rímelne, hiszen a Knoll Galéria […]

Elhunyt Kerényi Imre

Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután. A közlemény szerint Kerényi Imre hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el. Kerényi Imre 1943. szeptember 28-án született Csopakon. 1966-ban a Színház- és […]

Társadalmi változásokat segít elő az opera

Shirley Apthorp zenekritikus számára annyira inspirálóan hatott a venezuelai El Sistema, hogy hazájában, Dél-Afrikában létrehozta az Umculo programot, amelyben az opera segítségével igyekszenek társadalmi változásokat elősegíteni. Az apartheid alatt az operát finanszírozta a kormányzat, de a fehér politikusok által támogatott fehér művészeti ágnak jövőt és relevanciát kellett találni az új társadalmi berendezkedésben, egy olyan országban, […]

Daniel Barenboim az Európai Parlamentben az iskolai zeneoktatás fontosságáról is beszélt

Az Európai Parlamentben néhány napja a kulturális örökség európai éve keretében tartottak konferenciát, amelyen felszólalt Daniel Barenboim is. Beszédében kiállt az egyesült és sokszínű Európa mellett, de beszélt az iskolai ének-zene oktatás erősítéséről és a digitális korszakban a zenészeknek járó jogdíjakról is. Az ülést az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának fúvósai Howarth, Verdi és Beethoven műveivel nyitották […]

Várallyay Kinga és Kurgyis András is fellép a Magyar Zene Fesztiválon

Hárfára átírt Román népi táncok, ősbemutató, zenei csemegék – május 17-én ér véget a bukaresti 14. Magyar Zene Fesztivál, amely idén is számos újdonsággal szolgált. Tavaly első alkalommal szólalt meg a versenyen egy ütőhangszer, a marimba, és a fiatal muzsikus, Irina Rădulescu kimondottan erre az alkalomra írta át kedvenc hangszerére Bartók Béla Román népi táncait. Idén […]

Szóljunk bele az európai költségvetésbe!

Az Európai Unió által finanszírozott Kreatív Európa (Creative Europe) program 2021 és 2027 között is folytatódik. Az Európai Bizottság javaslata szerint az iniciatíva 1,4 milliárd eurós büdzséje 1,8 millió euróra növekszik, amelyből 650 millió eurót kap a kulturális szektor. Ez az összeg azonban korántsem elég. A cél az, hogy a kultúrára szánt költségvetés a duplájára […]

Da capo, avagy ez történt a héten

2018 tizenötödik hete örömteli eseményekkel kezdődött, és szomorú hírekkel ért véget. Írtunk kultúrafinanszírozásról, megtalált hangfelvételről és fotóról, és elbúcsúztunk Babos Gyulától, Miloš Formantól. Miközben az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon középpontba kerültek a karmesternők, Stockholmban a zeneszerzőnőkre fókuszálnak jövőre. Stockholmban a nőké lesz az egyharmad Egy volt angol parlamenti képviselő szerint a közpénzt sokkal szélesebb körben kellene elkölteni, […]

Francia segítséggel jön létre az első operaház Szaúd-Arábiában

A szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Szalman Párizsban találkozott Emmanuel Macronnal, a találkozón a kulturális kapcsolatokról is szó esett. A két ország kulturális miniszterei írták alá a megegyezést, amelynek értelmében francia szakértők segítségével alakul meg az arab ország operatársulata. A koronaherceg nemrégiben jelentette be, hogy nők is vezethetnek autót és részt vehetnek koncerteken, illetve újra kinyitották a […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo