A Scientific Reports című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a közönség fizikai reakciói szinkronizálódnak egymással a klasszikus zenei koncerteken.
kutatás
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen létrehozott tudományos műhely egyik célja, hogy a magyar zenekultúra elmúlt háromszázötven évét regionális kontextusban tárja fel.
A Vezúv Kr. u. 79-es kitörésekor a forró gáz kirobbanása több száz tekercset szenesített el Herculaneum egy luxusvillájának könyvtárában.
Az artsy.net összeállítást tett közzé a női alkotóknak a tavalyi évben elért műkereskedelmi szerepléséről, elsősorban aukciós eredményeiről.
Egy olasz kutatás választ adott arra a kérdésre, hogy miért szeretnek a hegedűművészek régi hangszereken játszani.
2018-ban Women in the Art (Nők a művészetben) címmel készült egy nagyszabású felmérés Amerikában. A két szerző megismételte a kutatást. A konklúzió: a helyzet rossz, de lassan javul.
Az EEnalrge Europe idén ismét megcsinálja a zenehallgatási, koncertre járási szokásokat mérő kutatását, hogy jobban megismerjék a közönséget.
Némi tanulmányi szünet és tapasztalatgyűjtés után Illés Szabolcs ismét rendszeresen jelentkezik régizenei kutatás tárgykörébe tartozó írásokkal, véleményekkel.
A tavalyi száz legnagyobb bevételű amerikai film rendezői között csak 12 százalék volt a nő, ami 4 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.
Pávai István Szabolcsi Bence-díjas etnomuzikológus, egyetemi tanár 1951. december 10-én született Székelyudvarhelyen.