Címke: mariss jansons

Mariss Jansonsra emlékezünk a Portré következő adásában

Mariss Jansonsnak sem az élete, sem a pályafutása nem indult könnyen, hiszen 1943-ban éppenséggel bujkálás közepette jött a világra, miután anyja, a zsidó származású szoprán, Iraida Jansone megszökött a német megszállás alatt álló Riga gettójából. A huszonéves dirigenspalánta karrierjének meglódulását azután már egy másik totalitárius rendszer, a szovjet nehezítette meg, megakadályozva, hogy Jansons Herbert von […]

Posztumusz tüntetik ki Mariss Jansonst

A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara posztumusz kitüntetéssel ismeri el a 2019. november 30-án elhunyt lett karmestert. Mariss Jansonsnak az eredeti tervek szerint 2020 májusában adták volna át a Karl Amadeus Hartmann-érmet, amelyet olyan karmesterek kaphatnak meg, akik a szimfonikus zenekarra meghatározó hatást gyakoroltak. Az eddigi kitüntettek között között olyan művészeket találunk, mint Leonard Bernstein, Eugen […]

Mariss Jansons nevét kapja egy új müncheni koncertterem

A tervek szerint a bajor főváros keleti részén épül majd új kulturális központ, melynek egyik hangversenyterme Mariss Jansons nevét kapja majd a karmester emléke előtti tisztelgésként. Bernd Sibler, Bajorország kulturális minisztere közleményben emlékeztetett arra, hogy a november végén elhunyt lett karmester, Mariss Jansons több mint 15 éven keresztül állt a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának élen […]

Zubin Mehta vezényel a Mariss Jansons emlékére rendezett koncerten

Emlékkoncertet ad a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara a december elején elhunyt Mariss Jansons tiszteletére 2020. január 15-én. A hangversenyt Zubin Mehta vezényli, akivel Jansons hosszú barátságot ápolt. Mariss Jansons 2003 óta töltött be vezető karmesteri tisztséget a müncheni zenekar élén, szerződése 2024-ig szólt volna. Az emlékére rendezett koncerten Mahler II. (Feltámadás) szimfóniája kerül műsorra, melyet […]

Elhunyt Mariss Jansons lett karmester

Mariss Jansons november 30-án, szentpétervári otthonában, életének 77. évében, szívelégtelenségben hunyt el – tudatta az orosz sajtó. Mariss Jansonsnak sem az élete, sem a pályafutása nem indult könnyen, hiszen 1943-ban éppenséggel bujkálás közepette jött a világra, miután anyja, a zsidó származású szoprán, Iraida Jansone megszökött a német megszállás alatt álló Riga gettójából. A huszonéves dirigenspalánta […]

A fesztiválszervező zongoraművésztől az árverési rekordot döntő festőművészig – heti hírösszefoglaló

2019 negyvenedik hetében hírt adtunk arról, hogy Szabó Ildikó a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola asszisztenseként folytatja, Mariss Jansons kapja az Opus Klassik életműdíjat, és arról is, hogy a színház- és táncművészet területén öt fiatal vehetett át Junior Prima díjat. Bemutattuk, hogyan segíti a régió gazdaságát a Clevelandi Zenekar, olvasóink láthatták a Dohnányi Zenekarról készült […]

Mariss Jansons kapja az Opus Klassik életműdíjat

A lett karmester életművéért veheti át a legrangosabb német zenei kitüntetést október 13-án a berlini Konzerthausban. Az idei díjazottak között két magyar művész, Baráth Emőke és Fischer Ádám is szerepel. Mariss Jansons napjaink egyik legkeresettebb karmestere, a legkiválóbb zenekarokkal dolgozik együtt világszerte. A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere 2003 óta, és 2004–2015 között az […]

Az érdeklődés fókuszában az itáliai reneszánsz és Picasso – heti hírösszefoglaló

2019 tizenharmadik hetében kihirdették a Bartók–Pásztory-díj és az Aegon Művészeti Díj kitüntetettjeinek és a Libri irodalmi díjak jelöltjeinek névsorát. Mariss Jansons kapja az idei Herbert von Karajan-díjat, illetve előkerült egy húsz éve ellopott Picasso-kép. Kövesse az Operaházban zajló eseményeket blogunkkal: művészportrék, izgalmas háttéranyagok az előadásokat illetően és természetesen a legfrissebb hírek az Ybl-palota, az Erkel Színház […]

Mariss Jansons kapja az idei Herbert von Karajan-díjat

A nemrég Budapesten is koncertező lett karmester április 14-én, a Salzburgi Húsvéti Fesztivál keretében veheti át az 50 ezer euróval járó nagy presztízsű elismerést. A díjat 2017 óta ítélik oda a legendás karmester, Herbert von Karajan emlékére. A lett dirigens kiemelkedő nemzetközi életműve elismeréseként részesül az elismerésben. A korábbi években Sol Gabetta csellóművész és Danyiil […]

Bach és a Bartók Rádió is mindenkinek szól – #Papagenda

Az egész világra kiterjedő zenei fesztivál az egyik legjelentősebb zeneszerzőre emlékezve, és a legnagyobb hagyományú magyar klasszikus zenei adó névadójának születésnapjára időzített ünnepi műsorfolyam, azaz Bach Mindenkinek Fesztivál és A Bartók Rádió Napja. Mindkét programsorozat bősége, sokszínűsége és ingyenessége arra bizonyíték, hogy – egy újabb nagyságot idézzünk – a zene valóban mindenkié. Ingyenes zenei programok […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo