Címke: modellváltás

Újabb teljes osztályok hagyják el az SZFE-t

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem több hallgatója is amellett döntött, hogy a modellváltást követően alternatív megoldást keres a tanulmányai befejezésére. A Freeszfe Egyesület lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint újabb 74 diák döntött a távozás mellett. A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel a következő osztályok hallgatói szüntették meg jogviszonyukat: Színházrendező – zenés színházi […]

Az SZFE szerint önképző tanfolyamba „édesgetik” a diákjaikat

„Nagy szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy egy önképző egyesület felelőtlenül egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjait” – közölte az SZFE vezetése az MTI-vel. Arról, hogy a 2019-ben indult filmes, rendező és operatőr osztályainak hallgatói – két diák kivételével – elhagyják az egyetemet és […]

Kizárják az SZFE-t a színművészeti egyetemek uniójából

A 444.hu szerkesztőségéhez eljuttatott levél szerint nem szeretné a továbbiakban tagjai között tudni a Színház- és Filmművészeti Egyetemet az E:UTSA (Európa: Színművészeti Iskolák és Akadémiák Uniója). A modellt váltó SZFE tagságát azért szüntetik meg, mert 2020 szeptembere óta jelentős változások mentek végbe az egyetem vezetésében. Az E:UTSA szerint a mostani SZFE nem tekinthető ugyanannak az […]

Modellváltást kezdeményez a Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem rektori közleményét változtatás nélkül közöljük. „A Magyar Táncművészeti Egyetem Szenátusa 2021. március 16-ai ülésén kezdeményezte az Egyetem alapítványi fenntartású felsőoktatási intézménnyé történő átalakulását, 2021. augusztus hó 1. napjával. A döntés előzményeként a Szenátus 2021. január 27-én napirendre tűzte a modellváltás szakmai, szervezeti és gazdasági vonatkozásainak vizsgálatát. Március 2-án megtárgyalta a rektor […]

Szarka Gábor az SZFE új, naphegyi campusának sajtóbejárásán - fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Így néz ki belülről az SZFE filmes képzésének helyet adó új épület – Videó

A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmintézetét, a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetre átnevezett oktatási egységet január 21-én mutatta be a sajtónak Szarka Gábor kancellár, most pedig az Index stábját is körbevezette az intézet vezetőjével, Sára Balázzsal együtt. Az új vezetés bízik abban, hogy nyugvópontra jut az egyetem ügye, és rendben folytatódhat az oktatás a tavaszi szemeszterben. […]

Megsemmisíthetik az SZFE első félévét - fotó: Todoroff Lázár

Nem veszítették el a félévüket az SZFE hallgatói

Senki nem veszítette el a félévét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási osztálya rögzítette a tanulmányi nyilvántartó rendszerbe (Neptun) a 2020. november 6. előtti érdemjegyeket – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem csütörtökön az MTI-vel. Mint a közleményben kiemelik, a sajtóban korábban megjelent hírekkel ellentétben az egyetemen senki nem veszítette el az előző félévi eredményét. […]

Szarka Gábor az SZFE új, naphegyi campusának sajtóbejárásán - fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

„Évtizedes pusztulatot védtek a hallgatók” – Szarka Gábor bemutatta az SZFE új campusát

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat” – közölte Szarka Gábor kancellár az SZFE új, naphegyi campusának január 21-i sajtóbejárásán. Az egyetem kancellárja emlékeztetett arra, hogy a korábban a Duna TV székházaként (I. kerület, Tigris utca […]

Vigh Andrea - fotó: Felvégi Andrea

Vigh Andrea: „Kicsi az egyetem ahhoz, hogy kimutatható haszonnal járjon a modellváltás”

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora az egyetem finanszírozásáról, a zenekari képzés jelentőségéről és az alapítványi tulajdonba kerülésről is beszélt a Zene-Kar újságnak. Az egyetemi modellváltásokkal összefüggésben a Zeneakadémia jövője kapcsán Vigh Andrea elmondta, hogy „amiben hasonlítunk a többi intézményhez, az az, hogy Magyarországon egységes felsőoktatási rendszer van, amelynek szabályai ránk is vonatkoznak. Ám a rendszert […]

Free SZFE felirat - fotó: Todoroff Lázár

Az új vezetés cenzúrázhatja az SZFE nyilvános kommunikációs felületein közzétett tartalmakat

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetésének felmondási ideje szeptember 30-án lejár. Jelenleg még nem ismert, kik veszik át tőlük a vezetői szerepet, de korábbi hírek szerint egy alternatív oktatási terv is készen áll a kuratórium részéről, melyet azonban a diákság bojkottál.  „Szeptember 16-án a kuratórium felszólította az SZFE-vezetőséget, hogy „honlapján és közösségi oldalain a fenntartó […]

Ha átléped a küszöbünk - forrás: Ódry Színpad

A Zsámbéki-Fullajtár osztály a modellváltást feldolgozó vizsgaelőadását a Radnóti Színház fogadta be

A Színház- és Filmművészeti Egyetem megszokott rendje felborult, így az intézmény sok vizsga- és diplomaelőadásnak keresett helyszínt bemutatásra vagy továbbjátszásra. A Radnóti Tesla Labor a most harmadéves Zsámbéki-Fullajtár osztály vizsgaelőadásának ad helyet. A Ha átléped a küszöbünk című előadás témája az egyetem. A szövegkönyvet a színészek írták.  Az előadásban színpadra alkalmazták azokat a benyomásokat, amik […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo