NFZ Három zenész, három korszak, egy közös szellemiség – Beszélgetés az NFZ művészeivel A Nemzeti Filharmonikus Zenekar századik évfordulója alkalmából indított sorozatnak mi lehetne méltóbb befejezése, mint megszólítani magát a zenekart, legalábbis három meghatározó tagját?
NFZ Vashegyi György: „A szerzőhöz és a műhöz kell hűnek lenni” Az NFZ 100. születésnapját ünneplő sorozatunk eddigi részei a múltról szóltak. Most Vashegyi György főzeneigazgatót kérdeztük jelenről és jövőről.
NFZ „Mintha ők maguk is ismerték volna Lisztet” – Karmesterek és szólisták az NFZ-ről A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és elődei az elmúlt száz év alatt több ezer zenésszel – karmesterrel, szólistával – léptek fel. Közülük kérdeztünk négy visszatérő művészt.
NFZ Zenekartörténet lemezeken – A 100 éves NFZ legikonikusabb felvételei Az idén százéves Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak működését értékes és kiterjedt hangzóanyag is bizonyítja.
NFZ 100 éves a Nemzeti Filharmonikus Zenekar – Új sorozat indul a Papagenón A Nemzeti Filharmonikus Zenekar százéves: 1923 áprilisában kezdte meg működését a Székesfővárosi Zenekar, mely azóta számos névváltoztatáson ment keresztül.
VEB 2023 Régészeti programokkal, beszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel vár Veszprémben a Múzeumok Éjszakája