Címke: perczel enikő

Teljesen idegenek (Majorfalvi Bálint, Bandor Éva; Komáromi Jókai Színház) - fotó: Kiss Gibbo Gábor

Az igazság éjszakája

Paolo Genovese: Teljesen idegenek – Jókai Színház, Komárom (Szlovákia) Egy évtizedek óta összejáró baráti társaságban fél szavakból is megértik egymást. A baráti kör tagjai nem egyszer olyasmikről is tudnak, amelyekről soha nem esik szó nyilvánosan – legalábbis a legtöbb esetben ez a helyzet. Az olasz Paolo Genovese filmjében viszont egyáltalán nem. Mindazonáltal a Teljesen idegenek […]

A pápanő (Zöld Csaba, Csonka Dóra; József Attila Színház) - fotó: Kállai-Tóth Anett

Johanna papissa

Dennis Martin: Die Päpstin – A pápanő – József Attila Színház, Budapest Az elmúlt kétezer évben legalább tíz-tizenöt alkalommal széles körben terjedt olyan gyanú, hogy az anyaszentegyház feje nem az, mint akinek mutatja magát. Volt, akiről azt híresztelték, hogy zsidó (ezért lett egy időben, több mint félezer éven át a felszentelés előkészítésének része az a […]

Chicago (Vörösmarty Színház) - fotó: Éder Vera

Fekete-fehér a fényben

John Kander−Fred Ebb−Bob Fosse: Chicago − Vörösmarty Színház, Székesfehérvár Nagypolgári villák fogadóterét idéző fekete-fehér mintázatú márványpadló a darabbeli Onyx mulatóé, s az előadás kezdetén fekete-fehér színű ruhában jelennek meg a táncoslányok is. A kétszínűség ebben a világban természetes. A húszas évek nagy amerikai jazzkorszakának fellazult morálja szerint a siker mindent igazol – a botrány is […]

Bánk bán, Komáromi Jókai Színház - Tóth Tibor (fotó: Kiss Gibbó Gábor)

A lobbizás lélektana

Katona József: Bánk bán – Jókai Színház, Komárom Merész vállalkozás a révkomáromi Bánk bán. Perczel Enikő dramaturg Katona József klasszikus drámájának néhány részét a mai nyelvi állapotokhoz igazította, a rendező, Hargitai Iván pedig a politika mindenkori „nagy mechanizmusát” (Jan Kott) úgy mutatja fel, ahogyan azt leginkább a modern Shakespeare-feldolgozásokból ismerhetjük. A grandiózus forgó díszletből (díszlettervező: Horesnyi […]

Kafka a tengerparton, Vörösmarty Színház - Gáspár Sándor (fotó: Kiss László)

Ha van egy álmunk

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár Víziókat látunk a színpadon, egy olyan rendszerben, ahol az álom és a valóság között van egy harmadik entitás is, egyfajta éberálom, ami szürreális jellege ellenére is valóságos. A történet Christopher Nolan Eredet című filmjét idézi, amennyiben az elme megtéveszthető – mindez Murakami lírain szép mondataival (az eredeti adaptáció Frank […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo