Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyarország rendezi meg 2023-ban a X. Színházi Olimpiát a Nemzeti Színház koordinálásában.
színházi olimpia
A világ minden tájáról érkeznek művészeti társulatok a 2023-as X. Színházi Olimpiára, amelynek programjai a Nemzeti Színház koordinálásával valósulnak meg.
Vidnyánszky Attilával, a 2023-as Nemzetközi Színházi Olimpia művészeti vezetőjével a Nemzeti Színház magazinjában jelent meg interjú.
A Nemzeti Színházban megvalósuló rendezvény egybeesik majd a 10 éves Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóval, és Madách Imre születésének 200. évfordulójával.
A környező országok színházait is szeretnék megszólítani a 2023-as Színházi Olimpiával – mondta a Nemzeti…