Nem ez a vasárnap, amikor bármi hú, de újat fedezel fel Szomorú univerzumból. Előveszi ugyan – hú, de megtisztelő – ír emberünk a dalt, de minek is, hisz hallhatóan semmit nem tud róla, semmit nem tud tenni vele.
szomorú vasárnap
Önpalindromalizált akármiség az idén elhunyt, a seressi dallal amúgy egyidős amerikai kísérletező zeneszerzőtől.
Nem hiába no, ha képzett zenész fog húrok voná’ba – egész máshogy lelkülnek hullámok dalba mint.
Kár, hogy nem látszik tekintet énekes: hátha jobbá vál’ dal! Kár, hogy nem volt ott orgonajegy, hogy akár háttal is részesülh!
Legklasszab szomorú a legvasárnapibb zenevilágnap legmásnapján. Játékos játékkal játszó játékos klarinétszólista mire szimfonizál orkeszt rá, örömül audiensz és a gépnél ülő youtube-ista egyaránt.
Ezen a héten Voltaire Slapadelic tálalásában hallgathatjuk meg Seress Rezső dalát, hála feldolgozások után fáradhatatlanul kutató Szomorú vasárnap blogunk szerzőjének.
hogy van hogy nem hallatszódik minden énekhang minden fülönát hallott dallaménekelve – morfondírozik balgán bárki tollnok midőn olyant ajánl amit minden fülnek hallani kellene.
Okokból átfetrengett hétvégén vasárnapra ható szombatesti hangulatot adó dal ma Las Bibas From Vizcaya és Julie Hicklin közöse.
Nagyon fáj neki. Nagyon akarja, hogy nekünk is fájjon. adja is kontraproduktíve. dalzatilag visszafogott metálbluesban kapott lírikusság határozza meg ma Szomorút.
Berlinbeni diaszpóra The Transsylvanians néven bizonyítja hogy gyalázat nem tisztelni embert, nem vigyázni egyszeri létre.
